VanDooRock

Nagyon nehéz helyzetben vagyok. 1988-tól egy fidesz nevű párttal szimpatizáltam. 1994-ben aztán ez a párt elindult egy irányba, amit akkor nem tudtam hova tenni. Vagy, ha őszinte akarok lenni, akkor nem is tulajdonítottam neki jelentőséget. Aztán 1998-ban nyertek. Eleinte minden szép volt, aztán láthatóan belső harcok indultak. Emlékszem amikor még arról beszélgettünk, hogy Kövér, Orbán vagy Simicska lesz a nyerő. Aztán Orbán Viktor és az általunk Holdudvarnak nevezett csapat nyert. El is kezdődött a párton belüli tisztogatás. Az ezredfordulóra eldőlt, hogy „egyemberes” lesz a fidesz. Akkor úgy voltam vele, hogy legalább egy erős vezető kezében lesz a párt, és az nem is baj. Legalább nem lesz széthúzás. Ami ezután jött, az a feketeleves volt. 2002-re olyan arrogancia lett úrrá a pártban, hogy az addig ismeretlen volt. A választás elbukásával olyan pofont kapott a fidesz amit a mai napig nem bír feldolgozni. Stratégia váltás történt, és egy kemény sértődött, agresszív politikára váltott. A tárgyalást felváltotta a fröcsögés. Ez volt az az időszak amikor a fidesz tagsága laposan átalakult. Az alapítók jó része távozott, illetve csendben meghúzta magát. Jöttek új emberek, akik elfogadták a poroszos irányítást és soha nem kérdőjelezték meg „vezér” tervét. Csak egy cél volt. Revansot venni és eltiporni az MSZP-t. Minden eszköz megengedett volt. Szerencsére a baloldal, pedig adta a lőszert. Mi az, hogy adta. Egyenesen felfegyverezte a jobboldalt. Ha őszinte akarok lenni, akkor a fidesz politikája egyszerű volt, mint a faék. Sokat nem kellet gondolkodni. Ki kellett zavarni az embereket az utcára azt jól van. Na, én akkor sokalltam be, de úgy gondoltam, hogy a baloldal annyira béna kacsa és olyan korrupt, hogy talán jobb is lesz, ha megbuknak.

Aztán 2006-ban a fidesz nem akart nyerni. Mondom, a cél a totális megsemmisítés volt. Az köztudott volt, hogy bár ki nyer, 2006-ban az belebukik a 2010-es választásokba. És az élet engem igazolt. Ha a szociknak eszük lett volna, akkor 2006-ban az Öszödi-beszéd után vezéráldozatot kellett volna hozni. Akkor a 2008-as válság a fidesz arcába csapódott volna, és a megszorítások jelentős részét az Orbán-kormánynak kellett volna bevállalni. De hülyék voltak, és túl akarták élni a négy évet. Így a jelenlegi kétharmad kizárólag az MSZP-nek köszönhető.

2010-ben aztán az jött, ami várható volt. Illetve még sem. Tudtam, hogy lesz tisztogatás, de, hogy véres hadjárattá és boszorkányüldözésé alakul azt reméltem, hogy nem. Tévedtem. Mint ahogy abban is, hogy az általam ismert fidszes politikusok jelentős része skrizofén állapotba került. Amíg ellenzékben voltak – helyesebben szólva nem voltak országgyűlési képviselők – világosan és racionálisan láttak helyzeteket. Aztán bekerültek, és mintha agymosáson mentek volna keresztül. A felülről jövő irányítás megmondta, hogy mit kell mikor „nyomni”. Már nem kellett gondolkodni és főleg nem lehetett vitatkozni. Ellenvélemény nem lehetett. Egy emberként álltak a pártvezetés mögé. Ami nem feltétlenül baj, hisz így van egy szilárd egység, de furcsa módon megszűnt a különvélemény. A viták szépen lassan elsimultak és maximum csak szűk körben merték már csak felvállalni véleményüket. Ma, pedig már csak egy vélemény van. Fejhajtás és végrehajtás. És maradt az állandó ellenség-kép, ami elengedhetetlen a jelenkori fidesz számára. Talán már észre sem veszik, hogy 1988-ban pont az ellen emelték fel hangjukat, amiért ma ellenük lehet felemelni.

A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy 1988-ban Orbán Viktor nem a szocializmus ellen harcolt, hanem annak vezetői ellen. A legnagyobb baklövése a fidesznek, pedig az volt, amikor egy demokratikus államformát szüntetett meg – Köztársaságnak vége – és maradt egy ország. Ráadásul van egy elnöke aminek nincs államformája. Köztársasági elnök, akinek nincs köztársasága, miközben a törvényeket ő hagyja jóvá. Miért is? De térjünk rá a számok jegyében – mert azt mindig szerette a fidesz – hogy mi is történt az elmúlt négy évben a kisember szemszögéből. Valóban jobban teljesített az ország, vagy csak az ország, de a nép nem?

Sokat hallani, hogy Magyarország jobban teljesít. A makró adatok terén folyamatosan sulykolják, hogy bizony most jobban élünk, mint négy éve.  Én meg nézem a pénztárcámat, de az csak vékonyodik. Nem értem. A rezsi csökken, a bérek emelkednek, az adóterhek csökkennek. Akkor hol az a „kurva Ferrari”? Nem értem, hogy mit csinálok rosszul, ha egyszer a miniszterelnök is megmondta, hogy jobban teljesítünk és jobban élünk, mint négy éve. Úgy éreztem, hogy valami sántít.

Elővettem papírt, tollat – illetve billentyűzetet ragadtam – és természetesen Google-t  (az igaz mondó jó barátot) és számoltam. Az első sokkhatás a bevételi oldalon érkezett.

2008-ban a jövedelmem átlagosan nettó 210.000 Ft/hó volt. Ez 2010-re 167.000Ft/hó-ra, majd 2012-re 89.000-re és végül 2013-ra 0Ft-ra esett… (no comment)

De ne is panaszkodjunk, hanem számoljunk, hisz kiadási oldalon jobban mérhető a színvonal változás. A bevétel esése csak azt mutatja, hogy olyankor az ember árérzékenyebb, mint valaha.

E rövid kis táblázatban azok a termékek szerepelnek melyeket a haza lakosság (polgártársak) politikai hovatartozás nélkül többnyire megvesznek. A cigaretta és az alkohol már csak azért sem került bele, mert nem lenne ildomos olyan termékkel példálódzni, ami nélkül is elég jól el lehet lenni. Persze, most nagy az arcom, hisz több int két évtized dohányzás után sikerült leraknom a cigit. Akkor még 840Ft volt (és már 20 helyett 19 szál), jelenleg meg tudomásom szerint 1020Ft a cigi. Jól ki is szúrtam az állammal, mert egy büdös fillér jövedéki adót nem fizetek nekik, ami évi 360.000 Ft után nem csekély. De, hát én így lázadok.

Nos, de kanyarodjak vissza kis táblázatomhoz. A nagyon döbbenetes, hogy az élelmiszerek átlag ára 40%-al emelkedett. Durva, hisz nem egyszerre, hanem folyamatában emelkednek az árak. Mondhatni, hogy a világpiaci árak miatt emelkednek az árak. Ez egy picit sántít, és ezt benyalja az aki ki sem mozdul az országból. Nem szeretnék senki lelkébe lépni, de Európa egyik legdrágább országa vagyunk (arányosítva) az alapvető élelmiszerek terén. A tej Ausztriában (nem a szar TESCO-s ami listámba is szerepel, hanem igazi tej) 1 - 1,2 EURO (hála mai árfolyamnak 340-360Ft), míg nálunk az a minőség 389Ft. A sajt és sok felvágott ára is olcsóbb!!! De, hogy tökön szúrhassa magát a magyar ehhez társul az 1500-2400EUR fizetés. Ha csak az 1500EUR-t nézzük, akkor 472.000HUF (nettó). Szóval nem szeretném, ha valamelyik okos politikus a sógorok áraival kezdene példálódzni, mert nem érdemes keverni a szezont a fazonnal.

Az üzemanyag árral se példálózzon senki, mert kb. azonos az árfekvés, de ugye bevételi oldal a mi átlagunk felett van, úgy 250%-al.

Az üzemanyag ára az amit szeret a kormány hárítani, mondván, hogy azt a piac határozza meg. Ez 70%-ban igaz. A kőolaj világpiaci árának befolyásolására nincs hatása kormányunknak, de azért ott is van jövedéki adó. Méghozzá tetemes. Minden eladott liter üzemanyag (ami mint kőolaj Oroszországból érkezik) 100Ft az Oroszoké, 200Ft a Magyar Államé. vagyis a 420Ft-os üzemanyagárból átlagosan 300Ft vagyis a kétharmada jövedéki adó. Kell ezt tovább magyarázni?

Aztán van még útdíj, környezetvédelmi díj. Szóval van vagy 120-150 adóteher a hétköznapjainkban. Erről azonban nem beszélünk.

A rezsicsökkentés nagyon hasznos dolog, de sántít. Ahogy Fleto mondaná „Nem kicsit. Nagyon”. 2010-ben (január) „A” besorolás szerint 87Ft/km3, ami 2012-re megugrott 136Ft/km3-re. Vicces mi a 10% rezsicsökkentés, vagy egyszerűen nem értenek a matekhoz. Szóval ne ragozzuk, mert a gázszámla nem hazudik (persze a kormány sem). Ugyanis 2010-2012 között 56,32% lett drágább. Na, ebből most le kell venni 10%-ot vagyis 122,40. Ami 2010-hez képest 40%-kal több. Na akkor ezt kipipálhatjuk.

Az áram ára bonyolultabb (nekem) ott ugyan is van egy nagy ugrás, hisz 2005-2010 között közel 65%-al nőtt az ára. Aztán lett egy mérséklés, de a szolgáltatói oldalon eddig sose látott kifejezések és díjtételek jelentek meg. Bár papíron csökkent az ár, még is azonos fogyasztás mellett éves átlagban nem változott a díj. Még nem sikerült megfejteni, hogy mitől van ez az anomália, így aztán ezzel nem ostorozok.

Csatornázási díjak. 2010-ben bruttó 340,25Ft/m3 volt, ami 23,73Ft/m3 vízátterhelési díjat is tartalmazott. Senki ne kérdezze, hogy az mi a szar. A lényeg, hogy ez 2013-ban lecsökkent 5,08Ft-ra! Azért az már nem semmi, hisz 23,73-ról 5,08-ra lemenni már – pestiesen szólva – emberes. Csak ezek után akkor – rezsicsökkentéssel együtt – mitől lett bruttó 423,67Ft/m3. Csókolom, de ez 10% rezsicsökkentés mellett is 24,51% emelkedést jelentett.

A jövedelmek NEM emelkedtek, még akkor sem, ha a politikusok azt szeretnék látatni. Egy-két adószakértőt megkérdeztem (nem akarok mindenhez érteni), és úgy fogalmaztak, hogy az adókedvezmények és az adóterhek aránya nem szignifikáns pozitív irányba, vagyis nem mindenkinek maradt több a zsebébe. Az új tényezők bevezetésével ugyan csökkentek – hangsúlyozom – bizonyos esetben az adóterhek, de a 25%-ről 27%-ra emelt ÁFA jócskán pluszossá teszi költségvetést. Akkor ugye kijelenthető, hogy parasztvakítás volt a rezsicsökkentés és az adókönnyítés.

A jövőt nem láthatom, illetve nem vagyok vevő rá. A baloldal lejáratta magát és bebizonyította, hogy totálisan alkalmatlan a kormányzásra. Nyolc év baloldal kormányzás alatt mélyrepülésbe került az ország.

A jobboldal jobb? Az elmúlt négy év alapján nem. Csináltak egy nagy lufit ami tele van valójában szarral. Hogy mikor fog kilukadni? Jó kérdés, de talán 2-3 éven belül. A kérdés, hogy kinek az arcába robban…. szóval lehet itt melleket döngetni, és hangosan kiabálni, hogy így meg úgy, de nincs értelme. Csak üres szavak. Se a baloldal, se ez a jobb oldal (aminek már semmi köze sincs az eredeti fideszhez) nem alkalmas az ország irányítására. Ami nem lenne gond, de sajnos másik párt sem. A jobbik alapból képtelen lenne demokratikusan irányítani (igaz erre már a fidesz sem képes). A többi himi-humi párt, pedig erőtlen és programtalan. Magyarország jövője megpecsételődött. nincs valódi alternatíva, hanem választani kell a szar, még szarabb és legszarabb között… Április 6.-án arról dönt a nép – az isten adta nép – hogy mennyire nem akarja a jelenlegi kormányt. Szóval nem az a kérdés, hogy felhatalmazást kap-e egy politikai párt a kormányzásra, hanem, hogy a népesség hány százaléka megy el szavazni és azok hány százaléka nem akarja a regnáló kormányt. Bár, halkan kell megjegyeznem sok lehetőség nincs.

Magyarország jobban teljesít! De mibe is???  Összegezve, ez a fidesz baloldalibb mint a Horn-kormány volt és „barátibb” és „komásabb” mint a Kádári éra. Talán egy nap Thürmer Gyulával fog parádézni Orbán Viktor? Én nagyon nem szeretném, de hát én csak egy vagyok… 

Sajtótájékoztatón jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter úr, hogy elégedettek a hétvégén bemutatótt teljesítményükkel.

A sajtótájékoztató néhány magvas gondolatát szó szerint idézem, mert úgy jobban cáfolható.

Pintér Sándor (Belügyminiszter)

1. 1.      „Az OMSZ március 13.-án este 19:30-kor jelezte, hogy várható egy rendkívül erős vihar.

A kereskedelmi TV-k hiradója 18:30-kor volt. Az m1 esti híradója (nincs az archívumban), de a fellelhető bizonyítékok cáfolják, hogy egyértelműen jelezték volna az érkező vihar mértékét. A híradásból csak arra lehetett következtetni, hogy Zalaegerszeg és környékén havazik, és erős szélre kell számítani.”

A OMSZ jelentését vagy nem vették komolyan, vagy nem volt megfelelő a tájékoztatás. Hozzá kell tenni, hogy március 10.-ére és 11.-ére jelezték a jelentős lehűlést. Az időjárás előrejelzések ekkor még egy szóval sem jelezték, hogy katasztrófa veszély várható.

1. 2.      „Országos szinten a katasztrófavédelem március 14.-én délután 15:32-kor felívta a lakosság figyelmét, hogy ne induljon útba különféle urakon.”

A Belügyminiszter és a katasztrófavédelem vezetője azon a napon kitüntetéseket adott át a délután folyamán. Az ünnepséget követően zárt körben hajnalig ünnepeltek. Így a katasztrófa helyzet ellenére, szolgálaton kívül voltak. A helyzetet nem vették komolyan, ami azt jelenti, hogy ittas állapotban nem hozhattak döntéseket. (Vagy ha igen, akkor az még súlyosabb).

1. 3.      „Egyértelmű, hogy 14.-én 14:30-kor a rendőrség lezárta az M7-es urat, lezárta az M1-es utat.”

Az autópálya nem lehetett a megjelölt időpontban lezárva, hisz (2.pont) csak 58 perccel később hívták fel a lakosság figyelmét. Ezért erősen megkérdőjelezhető a bejelentés hitelessége. Vagyis, nem életszerű, hogy előbb lezárják az autópályát, katasztrófa helyzetet hirdetnek ki, majd erről a lakosságot  - a jelentés szerint – 38 perccel később tájékoztatták. Ami azt is jelenti, hogy 38 perc alatt az autópályára nagyságrendileg 400 gépjármű hajthatott fel. A jelentés azért sem igaz, mert még 17órakor is fellehetett hajtani Budapestről az M1 és M7 autópályára.

1. 14:54-kor a katasztrófa helyzet kihirdetésre került.

Cáfolható, hisz a jelentés szerinti időpontban erősen megkérdőjelezhető, hogy alkalmas állapotban voltak az operatív csoport vezetői, mivel 11órakor kezdődött kitüntetési ceremónián vettek részt. A kormány internetes oldalán 14:20 perc időponttal került fel az esemény képes összefoglalója. Ismeretes, hogy az állami ünnepségek követően, zárt körben folytatódott az ünneplés. Ezért feltételezhető, hogy a hivatalos szervek vezetői sem voltak felkészülve a katasztrófa helyzetre.

A kihirdetés elmaradt, mivel a rádiócsatornák nem kaptak megfelelő utasítást erről. 2011. novemberében a MNHH (Média Hatóság) tartott egy katasztrófavédelmi gyakorlatot. Az alapján a rádiók jól szerepeltek és végrehajtották a kiadott utasítást. Pont az ilyen helyzetekben lett volna indokolt a műsormegszakítás. Egyetlen tv csatorna, rádió adó nem szakította meg a műsorát, és nem jelentették be, hogy katasztrófa helyzet alakult ki. Ezért fordulhatott elő, hogy még 18 óra után is voltak akik útra kelltek.

1. 5.      Az, hogy ilyen eredményesek voltunk, az is hozzájárult, hogy csütörtökön délután 14 órakor az operatív törzs felállt, ami helyzet kezelését volt irányítani.

Egyáltalán nem voltak eredményesek, és 14 órakor nem állhatott fel az operatív csoport. A döntési mechanizmus alapján kizárt, hogy az operatív csoport feladata ellátásra alkalmas állapotban volt, illetve hogy 30percen belül tudták értékelni a kialakult helyzetet. (a jelentés szerint 14:30-kor lezárták az autópályát)

1. Volt olyan polgármester aki, március 15.-e alkalmából ünnepi ebédet, húslevest és rántott húst tudott felszolgálni, több mint 500fős, nála elszállásolt öööö személynek.

Ezzel nem lehet vitatkozni. Várjuk jelentkezését azoknak akiknek  - az általunk ismeretlen polgármester – rántott húst adott. Miért nem kapott a többi bajbajutott is rántott húst, ha az operatív csoport gondoskodott erről. Mi köze a katasztrófa védelemnek, szervezésnek és irányításnak ehhez?

1. Ugyanakkor az elzárt gépjárművekben, sehol, semmilyen ember által okozott külön kár nem keletkezett. Magyarul nem volt fosztogatás, nem volt lopás.

Cáfolható, hisz  - ha nem is tömegesen – de lehetett hallani arról, hogy a mentésre sietők autóját is kifosztották. De, valóban nem volt tömeges fosztogatás. Vagy nem tudnak róla.

Bakondi György (Katasztrófavédelem vezetője)

1. Összességében azt tudom mondani, hogy sikeres beavatkozást hajtottunk végre, felkészült szervezett reagált, megfelelő erők alkalmazásával. Az az egyértelmű véleményünk, hogy a rendszer felkészült, hiszen nem a semmiből nyílt meg az a 227 melegedő, meg a negyven melegedő busz, meg speciális eszköz, daru és más ember ööö ii által használt eszköz. És nem a semmiből jöttek elő azok a közel harmincezer hivatásos akik az önkéntesekkel a mentést végrehajtotta.

Ezzel az a baj, hogy nem így van. Több mint 8000 ember nem ért ezzel egyet. Talán, az sem segítene az álláspontjuk megváltoztatásán, ha minden érintett odamenne és szóban és írásban hangot adna véleményének.

Margó szélre: Március 15.-én sajtótájékoztatót tartott a belügyminiszter. Délután és nem reggel. Vajon mire várt délutánig? A kitüntetési buli sokáig tartott? A felvételeken eléggé másnaposnak tűnt. Vajon, előtte való napon mennyire volt beszámítható. Mivel együtt ünnepeltek a katasztrófavédelem és a BM vezetői  így az operatív csoport vezetői egyáltalán nem voltak helyzetük magaslatán. De nem csak 14.-én nem, de 15 és 16 sem.

A kitüntetést kapók között számos rendőri vezető is szerepelt, többek között a katasztrófa sújtotta terület rendőri vezetője is. (Németh Lajos r.ezredes a Győr-Moson-Soporon Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága rendészeti igazgatója.) De ide sorolhatjuk: KAPOSVÁRI KÁROLY r. alezredes úrnak a Fejér Megyei Rendőr főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztálya vezetőjének

És sorolhatnánk. A teljes lista megtekinthető: http://www.kormany.hu/download/1/a0/d0000/20130314.pdf

Még bő egy év van a választásokig, de már most elindult a politikai kampány. Mondhatni, hogy ez nem újdonság, hisz 2002 óta szinte megállás nélkül kampányol az aktuális ellenzék. A mostani talán annyiban más, hogy az ellenzék mellet a kormány is korán begyújtotta kampány hadjáratát. A politika, pedig mindent elkövet, hogy a közvélemény figyelmét, indulatát folyamatosan üzemi hőfokon tartsa. A lényeg, hogy a választás illúziója fennmaradjon. Az illúzió lényege, hogy mindenki azt hiheti, hogy beleszólása van a történések kimenetelébe. No ha ez részben igaz is, hisz a „társadalmi” megmozdulások több esetben látványos visszalépésekre kényszerítheti a politikát, de a végeredményre nincs befolyásoló hatással.

Gumicsont a diákságnak - Cirkuszt a népnek

Nézzünk egy egyszerű példát. Egyetemi felvételi létszám meghatározása. Kiverte a biztosítékot a diákok körében, hisz a legtöbb fiatal nem rendelkezik a megfelelő anyagi forrással ahhoz, hogy finanszírozza a továbbtanulást. A fidesz-kormány alaposan csökkenti az állami támogatással felvehető diákok számát. Így kívánják megakadályozni a diplomás munkanélküliek számának (évről évre) növekedését. A döntés mögött  - mint mondják – nemzetgazdasági érdek áll. Sajnos, azonban nem úgy tűnik, hogy más alternatívát készítettek volna. Az egyetemisták számát csökkentik, de a – régen megbecsült – szakmunkások képzése szinte teljesen megszűnt. A társadalmi elfogadottsága, pedig szinte teljesen kipusztult. A rendszerváltás óta egy generáció nőtt fel úgy, hogy azt tanulták, hogy „ha nincs diplomád nem fogsz tudni megélni”. Ennek hatására, megszűntek a szakmunkák képzése és elkezdődött a diplomások gyártása. A munkaerő piac, pedig egy darabig felszívta a friss diplomásokat, de aztán elfogytak a helyek. A multi vállalatok alaposan kihasználták a „hülye magyar diplomást” és rájöttek, hogy potenciálisan olcsón szerezhetnek magas képzettségű munkaerőt. Így elkezdtek egyre nagyobb követelményeket támasztani. A felső oktatás, pedig alkalmazkodott az igényekhez., Így mára eljutottunk oda, hogy idegen nyelv ismerete nélkül nem jut diplomához. A munkaerőpiac gyorsan lépett egyet és kötelezővé – azaz alap feltételként – határozta meg a minimum középfokú nyelvvizsgát. Napjainkra sikerült elérni, hogy már nem csak a multik, de szinte az összes munkáltató ragaszkodik a diplomához és a nyelvvizsgához a munkakörtől függetlenül.

Az ezredfordulóra új fogalmat kellett megtanulni: „Diplomás munkanélküliek”. Napjainkban a felsőoktatási intézményeket, pedig „Diplomagyárnak” nevezik. A diákok most dühöngnek – teszem hozzá – jogosan, hisz őket már a „diplomás szellemben” nevelték. A kormány ezért látványosan fog ugyan kis lépést tenni hátra, de valójában jelentősen nem fogják megváltoztatni elképzelésüket. Kimehetnek tüntetni, lehet sztrájkolni, egyetemet foglalni, de a végén az erősebb kutya fog „nemzeni”. Szomorú, de tény. A diákok hihetik, hogy nyerhetnek, de sem a csatát, sem a háborút nem nyerhetik meg. Sőt. Sokaknak ez egy jó kiugrási lehetőség, hogy a későbbiekben bekerülhessenek a politikai elitbe és mint megélhetési politikusok folytassák elődeik munkáját.

 Parasztvakítás avagy stratégiai játék a politikában

A másik lufi az ellenzék. 2002 után a baloldalnak röpke nyolc év alatt sikerült teljesen megsemmisítenie önmagát. A 2004 és 2010 közötti időszak botrányai – melyik szinte  mind igazak voltak – alaposan megkérdőjelezi hitelességüket, hozzáértésüket és erkölcsi tartásukat. A 2010-es nagy vereség után sem történt tisztulás, így a következő választásokra ugyan az a „garnitúra” száll ringbe.

Nézzük a „másik” oldalt. 2002-es választási vereséget követően a FIDESZ stratégiát váltott. Tagadhatatlanul a leg keményebb lejárató munkába kezdett, főleg azután, hogy 2004-ben Gyurcsány Ferenc lett a miniszterelnök. Az úgynevezett agresszív ellenzéki munka jól sikerült, hisz a nemzetközi pénzpiacokat ép úgy megosztotta, mint az ország állampolgárait. 2006-ra megteremtették a tökéletes káoszt. Ezek után nagy meglepetésnek számított, hogy még sem nyerték meg a választásokat. Vajon miért nem nyert akkor a fidesz?

A válasz (a fidesz szerint) az volt, hogy a szocialisták „elcsalták” a választásokat. Ezt az állítást erősítette a választások után elhíresült Öszödi-beszéd. A helyzet azonban egy kicsit más. 2006-ban látható volt, hogy az MSZP-kormány komoly gazdasági kényszerpályára fog kerülni. A 2002 – 2006 közötti ciklusban számos – igen komoly – hibás döntést hoztak, és tudható volt, hogy bárki kerül kormányzati pozícióba, az belebukik a következő ciklusba. A FIDESZ szempontjából a „vereség” volt a legnagyobb győzelem. Az MSZP-én belüli hatalmi harcok (vagy megállapodások a fidesszel) sokat segítettek a politikai süllyesztő felé tolni a nagy baloldalt. A 2006 – 2010 közötti időszak volt a baloldal teljes szétverése, a közép bal eltüntetése és a mutyizás nagy korszaka. Tagadhatatlanul ez az időszak volt a vagyon kimentés időszaka. Tisztában volt minden résztvevő, hogy a ciklus politikai öngyilkosság és a végeredménye egy brutális választási vereség lesz. A radikális jobboldal és a radikális baloldal (ami Magyarországon színében más, de politikai értelemben azonos) hangja erősödött, míg a „szociális” kormányzat „gazdasági” kormányzásba kezdett. És belebukott. A 2008-as pénzügyi világ válság első nagyobb hullámai 2009-re érték el hazánkat. A jobboldal tudta, hogy nem érdemes a kormányzást átvenni, hisz a leg népszerűtlenebb gazdasági döntéseket és annak következményeit kell majd viselni. A piszkos munkát így inkább az amúgy is halálra ítélt szocikra bízták.

2010-re már tudni lehetett, hogy az MSZP biztos, hogy nem nyeri meg a választásokat. Sőt! A kérdés inkább az volt, hogy mennyire zsugorodik össze. A választási eredmény alapján az MSZP a következő 10-12 évre elzárta magát a kormányzás lehetőségétől. Ezt ugyan befolyásolhatja a Fidesz-kormány „ballépései”.

Az embernek az az érzése, hogy egy nagyon csúnya összjátékról van szó. A két politikai nagy párt vajon nem is kettő, hanem egy? Az MSZP nyílván az MSZMP jogutódja és tagjai között  - a rendszerváltás után 24 évvel – még mindig megtalálhatóak a régi rezsim politikusai. Ez tiszta sor, de akkor mi van a Fidesz-szel? Úgy tűnik, hogy a jobboldal egy durva átalakuláson ment keresztül és tanulva  a szocialisták hibájából a decentralizált hatalom helyett a centralizált személyi hatalom formáját választották. Furcsa módon a letűnt pártdiktatúra elemeit lehet fellelni a jobboldal irányításában. Groteszk módón megszűnt a pártpolitikusok önálló döntési és szavazati joga, melyet jól mutat, hogy a párt döntésével ellentétesen szavazók komoly büntetést kapnak.

Ha egy párt bünteti azért a tagjait, mert nem értenek egyet egy javaslattal, vagy úgy érzik, hogy nem helyes a döntés, akkor azzal a párt kimondja, hogy képviselőinek jelenléte felesleges. A választások során a képviselők szeretik hangoztatni, hogy milyen fontos számukra a személyes bizalom a választóikkal szemben, miközben tudják, hogy nincs jelentős beleszólásuk a döntésekbe. Köztudott, hogy egy döntéshez kompromisszumok kellenek és nem lehet olyan gazdasági, szociális vagy politikai döntést hozni, hogy az mindenki számára egyformán pozitív hatással bírjon. Röviden fogalmazva, nem lehet mindenkinek az igényét érvényesíteni. Azonban felháborító és a modern demokráciával (ha egyáltalán létezik ilyen) ellentétes, hogy egy szavazás során a képviselők számára előírt módon kell szavazni. Ennek a döntési és jogalkotási mechanizmusnak köszönhetően nem meglepő, hogy sok esetben a kormánypárti politikus még azt sem tudja, hogy miről szavaznak – lásd parlamenti közvetítések – és olyan szinten tájékozatlanok, hogy a kérdéses témában való felszólalásuk során sem az adott ügyhöz szólnak hozzá (mert rossz dossziét vett magához), hanem valami teljesen máshoz. Ami ugyan kellemetlen, de hát előfordul. Az viszont kimondottan ciki, hogy a felszólalása végén sem esik le neki az a bizonyos tantusz.

Ki nyer ma? - Játék és "muzsika" a szavazókkal.

2014.ben a választásra jogosultak száma nagyjából 8 millió lesz. Ennek az 53%-a nem fog elmenni szavazni. Az el nem menetel mögött az elmúlt majdnem negyed évszázad csalódottsága és a jelenlegi politikai kínálat hiánya a döntő érv. A politikai kínálat hiánya alatt nem azt kell érteni, hogy nincs elég párt, hanem, hogy nincs politikai alternatívát kínáló, meggyőző érvekkel és értékrenddel bíró erő. A politikai paletta színessége abban merül ki, hogy  a nagy pártokból lemorzsolódó és kiváló egyének vadhajtásokat képeznek. Alap tézisük egyezik az „anya pártéval”, csak szimbolikus eltérések lelhetőek fel.

Szóval, nyolc millió emberből kb. 4.240.000 ember otthon marad. A szavazók tábora 3.760.000 főre zsugorodik. Ez lesz majd a szavazók 100%-a. A fidesz biztos nyeri a választásokat, de közel sem akkora fölénnyel mint azt 2010-ben tették. A szavazatok nagyjából így fognak alakulni:

Fidesz:30%                  vagyis: ~ 1.128.000

KDNP: 20%               vagyis: ~  752.000

MSZP: 21%                vagyis: ~  789.600

Együtt2014: 9%           vagyis: ~   338.400

Jobbik: 18%                vagyis: ~   676.800

LMP: 1%                    vagyis: ~ 37.600

MDF: 0%

Egyéb pártok: 0,5%  vagyis: ~18.800

Függetlenek: 0%

A fenti számok tükrében azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a harmadik Orbán-kormány ugyan megalakulhat, de nem lenne helyes, ha úgy éreznék, hogy Magyarország polgárainak többsége őket akarta megbízni kormányzással, hisz a szavazásra jogosultak 14,1% szavazott rájuk és a KDNP-vel együtt is mindössze kb. 23,5%-a. Így aztán ha figyelembe vesszük Magyarország népességét (2011. októberében 9.982.000 fő volt) akkor ez az arány még kisebb lesz. Vagyis a Fidesz-KDNP szavazó tábora az össznépesség 18,8%. Ezért, sem nem helyes, sem nem etikus a jövőben azzal érvelni, hogy az „Ország polgárai így döntöttek”. Hisz az ország polgárainak egy kisebb hányada döntött úgy, hogy 2014 és 2018 között újra Orbán Viktor legyen a miniszterelnök.

 Vissza a jövőbe?

Hogy mi lesz 2018 után? Ez most még kérdőjeles és bár vannak víziók (bár nem olyanok mint Matolcsy Györgyé), de azokról most még nem célszerű beszélni. Azonban sokat elárul a következő évtizedekről, hogy a 2014-ig megalkotott 2/3-os törvények bebetonozzák a következő kormányok mozgásterét. A választási rendszer átalakítása is kedvezhet a jelenlegi politikai beágyazódásnak, de annak módosítására a következő 15-20 évben nem lesz lehetőség.

Ha nagyon csúnyán akarnék fogalmazni, akkor valóban eltorzult a fidesz 1988-as politikai attitűdjei, és mára inkább hasonlít 1954-es személyi kultusz kialakulásához, mint sem egy amerikai elnöki rendszerhez.

Mi lenne veletek? avagy ki lehetne Orbán Viktor utódja?

Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mire jutna 2014-ben a fidesz Orbán Viktor nélkül. Tagadhatatlan, hogy Orbán Viktor a mai hazai politikai élet leg karizmatikusabb figurája. Az őt övező misztérium receptje egyszerű Az évek alatt következetesen alkalmazott egy retorikát, mely mára már nem csak a védjegye lett, de pártjának tagjai is átvettek. Egy beszédből (anélkül, hogy ismernénk a felszólalót), nagy biztonsággal megállapítható, hogy a felszólaló melyik politikai pártot képviseli. Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy megbabonázza a tömegeket, és jelentős azoknak a száma, akik vakon és a legnagyobb tisztelettel övezik. Az elvakultság és a feltétel nélküli bizalmat élvezni. Nem szabad elfelejteni, hogy a rendszerváltást megelőzően alakította ki imázsát, és azt csupán finomította. Tökéletesen felépített politikus, akinek ma jelentős ellenfele nincs. Sajnos a hazai politikai élet nem tud felmutatni hasonlóan erős és karizmatikus személyt, így ő mindig nagy eséllyel indul a vezetői posztért. A kérdés így adódik, hogy „mi lenne akkor, ha ő nem állna a fidesz élén”? Ez a kérdés feltehetően a fidesz vezetésében is felmerült (még ha csak suttogva és titokban), de az utódlás kérdése még szükségtelen. Többen Vitézy Dávidban látják a folytatást, hisz még 20 éves sem volt amikor már a fővárosi közgyűlésben ült, és még meg sem száradt a diplomáján a pecsét és máris a BKK vezérének nevezték ki. Onnan egy lépés a főpolgármesteri szék, és 2018-ra már készen áll akár miniszteri tisztség betöltésére. Harminc éves korától már parlamentbe kerülhet és bő 35 évig is lehet politikus. Ha pálya útját nézzük, akkor 2030-ban akár mint miniszterelnök, és 2045 körül mint Köztársasági elnök. Ez sci-fi lenne? Ki tudja? Talán igen talán nem….

A politika színterén semmi nem lehetetlen. 1989-ben rendszerváltásról beszéltek. Aztán kormányok jöttek mentek, de mintha Magyarország felett eljárt volna az idő, és hajdanán erős nemzetből egy folyamatosan zsugorodó és mély depresszióba forduló nemzetté váltunk. Miért és hogyan jutottunk el idáig?

Az elmúlt évtizedekben alaposan hülyére vettek minket (állampolgárokat) a kormányok

1990. MDF kormány: Történészekből, könyvtárosokból sértett írókból és gőgtől és bosszúra szomjas 56'osok kapták meg a kormányzás lehetőségét. Érteni nem értettek hozzá, de a sértettségtől vezérelve elkezdték szétkapni a régi rendszer egységeit. Mivel gazdasági hozzáértésük nem volt, így igyekeztek segítséget kérni. Na, de kitől? A vérbosszú szagától megrészegülve nem is vették észre, hogy a privatizációs tanácsokat a régi hatalom "bennfentesei" adták (Köztük Matolcsy aki a rendszerváltás előtt a pénzügyminisztérium privatizációs osztályán ténykedett, majd az Antal-kormány felkérésére a Privatizációért felelős osztályvezetői tisztségben). A privatizáció elindult ami inkább hasonlított osztozkodásnak, mint piaci alapú átgondolt döntéseknek. Így alakulhatott a semmiből a Herkules RT, Számalk, Albacom, hogy már a Videotonról és az Ikarusról ne is beszéljünk. A Ganz Mávagot se perc alatt lenullázták, és 1994-re már a vasúti teherszállítást is megtépázták. Így az ország vagyonának több mint a felét már el is kótyavetyélték.De, hogy még fokozzam a dilettantizmust, volt az Antal-kormánynak egy honvédelmi minisztere Für Lajos személyében. Történész révén azt gondolná az ember, hogy van némi hadászati rálátása, de nagy tévedés volt. Egy katonai osztag látogatásánál - ahol speciális alakulat is volt - a bemutató közben megkérdezte, hogy mikor jönnek a ninják és láthat-e dobócsillagot is. Nos, meglepő de a honvédelmi miniszter ha a hazai fegyvernemekben nem, de a japán legendás bérgyilkos egységeiben igen jártas volt. (vagy csak tök tájékozatlan). Minden esetre Őt bízták meg a hadsereg átszervezésével. Gratulálhatunk, hisz mára már nincs hadseregünk. Igaz, akkor sem volt valami fényes a hadászati rendszer, hisz a technikai felszereltsége a seregnek max csak arra volt alkalmas, hogy vaktölténnyel kirakat bemutatókat lehetett tartani, de csak Isteni oltalomnak volt köszönhető, hogy 1990-ben a romániai események a határnál befejeződtek. Ha akkor a román csapatok megindultak volna, akkor a Dunáig is nyugodtan elbandukolhattak volna ellenállás nélkül. De ez csak egy apró szösszenet a hozzá nem értéshez. Inkább lépjünk egyet.

1994. MSZP - Horn-kormány. Az 1994-es választások jó figyelmeztetéssel bírtak, de a politikai elit fittyet hányt. A szavazók elkezdték visszasírni a régi rendszert. Mindenki gondolja végig. Négy év után a szavazók azt a pártot választották akik 40 évig vitték az országot. Akkor milyen rendszerváltás volt? És egyáltalán kik akarták a  rendszerváltást? Mert ha egy országban négy évvel azután, hogy a béklyótól állítólag megszabadították és az még is "visszasírja" a régi rendszert akkor valamit kurvára elbasztak. De akkor erre senki nem gondolt. Horn Gyula lett a miniszterelnök kinek múltjára sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy makulátlan. Mai napig nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen parlamenti felhatalmazással a kezében mondott le a "Trianon" kártérítésért. Köztudott volt, hogy az 1921-es Trianoni Békeszerződés (helyesen Békediktátum) érvényét vesztette, miután Csehszlovákia, Szovjetunió és Jugoszlávia megszűnt. Így Magyarország joggal követelhette vissza azokat a területeket - melyeket már akkor is jogtalanul - elcsatoltak. Főleg, hogy addigra már több nemzetközi jogász (köztük európai uniós képviselők) elismerték, hogy nem volt jogszerű magatartás, és sok szempontból jogalapot nélkülöző volt a békeszerződés. Egyszóval mindenki elismerte, hogy a nevezett államoknak átadott területek jogtalanul kerültek hozzájuk. Se baj, most, hogy azok a jogállamok államformái megszűntek, legalább kártérítéssel élhettünk volna. Kártérítést  nem kaptunk, de Horn lemondott a követelésekről. Hogy ezt mi alapján tette azt soha nem fogjuk megtudni, még a halála után sem. Feltehetően olyan sebeket tépne fel az igazság amibe belebukna a teljes mai politikai elit.

1995.-ben Bokros elhozta az adózás rendszerét amiről - valljuk be - többségünknek lövése sem volt. Habzott a szánk és szidtuk ahol tudtuk. ma már tudjuk, hogy nem volt sok lehetőség és koránt sem volt olyan veszélyes, mint amilyet egyébként ő szeretett volna. Az osztozkodás azonban nem állt le, és a régi rendszer katonái egyre jobban kezdtek beépülni a székeikbe.

Arról már nem is beszélve, hogy volt ám egy VICO-birodalom, melynek vezérét Fenyő Jánost kivégezték. Az ügyben, pedig politikai érdekek is voltak. A rossz nyelvek szerint Horn Gyula és Kiss Péter (későbbi kancellária miniszter) is ismerheti az ügy hátterét. Hogy igaz-e vagy sem az soha nem derül ki, de elgondolkodtató, hogy akkor történt az eset, amikor a Postabank vezére Prinz Gábor is a média birodalom építésére adta a fejét. Aztán 1997-ben borult a bili és vele együtt a Posta Bank is. Az ügy érdekessége, hogy 1998-ban Ausztriába távozott és a kutya sem hozta haza leültetni. Sőt, 2006.-ban felmentették, majd 2011-ben 3,6millió forint megfizetésére kötelezték.

1998. Fidesz: Első Orbán-kormány: Eljött az várva várt igazság pillanata. Fiatal dinamikus kormány került az élre. Mindenki várta, hogy mire lesz képes az új szellemiségű kormány. A gazdaság elkezdett növekedni, de kiderült, hogy a számok mögött van ám sunda-bunda rendesen. A fidesz úgy nyert, hogy szövetséget kötött kisebb pártokkal. A koalíciós kormányzás első nagy húzása volt, hogy igyekezett megszabadulni a partnertől. Orbán Viktor jól sakkozott, és az amúgy is nevetséges Torgyán Józsefet lejáratta. A korrupciós ügybe keveredett Torgyánnak más lehetősége nem volt - gondolta ő - mint, hogy európai mintára lemond és távozik a politikai életből. Akkor még nem tudta, hogy nem kellett volna, hisz tele van korrupt képviselőkkel az egész jobboldali párt. Lett aztán Xénia-láz Aranyhajó, Hunagroring, csak hogy egy párat kiemeljünk. Sokan felkapják a fejüket, hogy mi? Ja igen kérem az, hogy ma a Hungaroringen forma-1 van, az igazából két embernek volt köszönhető Frank Tamásnak és Bernie Ecclestone-nak. Az állam ugyanis tett rá nagy ívben. Így a rendezések jogát a két nevezett úriember vállalta magára. De ez egy másik történet.

Miután megszabadultak a partnertől, elkezdték kikiáltani magukat, mint egyetlen kormányzásra alkalmas politikai erő. Amiben tévedtek az az, hogy a gazdaság nem azért dübörgött, mert ők olyan ügyesek és okosak voltak, hanem azért, mert az Unió tagjai lettünk és a befektetői tőke számára jó befektetésnek számítottunk. Ami igaz is volt, hisz olcsón eladták az Elektromos áramot (ELMŰ, ÉMÁSz, DÉMÁSZ), földgázt, vízművet. Szóval a teljes energiai szektort kiszórták (szarért- húgyért). Így ma amikor a villanyszámlát fizetjük, ne feledkezzünk meg arról, hogy a német és a francia gazdaságot gyarapítjuk.

Aztán jöttek a Grippenek (nemzetünk Gabriellája sokat segített), és ma már tudjuk, hogy ott is volt kenőpénz rendesen. Ja, és ne feledkezzünk meg a "feddhetetlen" belügyminiszterről Arról a Pintér Sándorról van szó aki még főrendőr korában az Aranykéz utcai robbantás helyszínén járt és egy-két emléket magával vitt. Az már csak mellékes, hogy pályázat útján megszerezte a Kőbányai úti piacot, méghozzá az egyetlen másik pályázó orra elöl, akit Tasnádi Péternek hívnak.Pintér nyert, majd hirtelen Tasnádi sittre került....furcsa véletlen. A szólás, pedig úgy tartja, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Esetünkbe, pedig "köztudott" volt, hogy "keresztapaként" emlegették a rendőrség munkatársai. Az csak pedig csak véletlen, hogy erre az időre tehető, hogy hirtelen nagyon megnőtt hazánkban az orosz, ukrán és kínai maffia erős jelenléte. Ez az időszak volt a szerencsejáték, szórakozóhelyek, éttermek védelmi pénz behajtói időszaka. Az igazság az, hogy nem ekkor indult, hanem 1986 körül, de úgy 1996-ig inkább csak a "magyar" bandák ügyködtek. Az orosz és ukránok ugyan már itt voltak (nem vonultak ki az orosz csapatokkal) és 1991-ben miután a szovjetunió darabjaira hullott, elkezdtek visszatérni és üzleti vállalkozásokat indítani. miután kinőtték a fuvarozási vállalkozásokat belevetették magukat az éjszakai világ üzleti életébe. Így 1997-re már komoly szervezett bűnözési rendszert építettek ki, de komoly kapcsolati tőkével is rendelkeztek. A híradásokban rendszeresen lehetett hallani maffia háborúkról, leszámolásokról és letartóztatásokról. Majd 1998 után varázsütésre eltűntek a maffia ügyek (talán csak a Tasnádi maradt). Valóban felszámolta volna Pintér Sándor a maffiákat? Ugye ez kissé hihetetlen. De akkor mi történhetett? Ezt mindennek a fantáziájára bízzuk, de segítségként mondunk még egy zsneiális rendőrt Doszpot Pétert. Aki a semmiből előtűnve sikert sikerre halmozott, és max egy fiaskója volt, hogy a fegyverét az egyik edzőteremben felejtette és azt becsületes orosz állampolgárok adták neki vissza. (Azt ne kérdezze senki, hogy honnan tudták, hogy övé a fegyver és hogy hol találják Pétert). /Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy talán ez is mese/.

2002. MSZP - Medggyesy-kormány: A választások előtt a fidesz biztosra vette, hogy újra megnyeri a választást és ez a kommunikációkban meg is jelent. Aztán jött a hideg zuhany, amikor a szavazat számlálásnál Medggyesy Pétert hirdették ki győztesnek. A fidesz szinte sokkot kapott és az addig visszafogottan politizáló párt kifordult magából. Míg Orbán Viktort Ausztriában kezelték "kimerültség" miatt (rossz nyelvek szerint kis híján belehalt a választási versességbe, addig új taktikát dolgoztak ki. Ebből lett a mára megszokott lejárató kampány. A lényeg, hogy folyamatosan kiteregetni a kormányzat szennyesét. Minden eszközt bevetettek, hogy lejárassák a kormányt itthon és külföldön egyaránt. A sok lejáratás között azonban elvesztek a valódi veszélyre felhívó üzenetek.

2004. MSZP- Első Gyurcsány-kormány: Talán a fidesz is meglepődött amikor az MSZP belső hatalmi osztogatásainak áldozatául esett a miniszterelnök. Senki nem értette, hogy mi folyik, de arra senki nem gondolt még ekkor, hogy nem Kiss Péter lesz az új miniszterelnök. Mindenki (még a fideszesek is) nagyon meglepődtek amikor szinte a semmiből előlépett és miniszterelnök lett Gyurcsány Ferenc. A korábbi sportminiszterből pillanatok alatt fővezér lett. Ettől a pillanattól a fidesz számára úgy tűnt csak egy cél van Gyurcsány eltaposása. Orbán és Gyurcsány rivalizálása még a rendszerváltásra vezethető vissza. Orbán Viktor (azóta a youtubon is fellelhető videó) egy felvételen ugyanis kijelenti, hogy a legnagyobb politikai ellenfélnek Gyurcsány Ferencet tartja. Ezek szerint ő már tudott valamit....

2006. MSZP - Második Gyurcsány-kormány: valami érthetetlen módon (a felmérések és a józan ész ellenére) a választásokat ismét az MSZP nyerte. Megalakult az SZDSZ-MSZP vezetésű kormány. Aztán alig egy hónappal később 2006.május 26.-án napvilágra került a híres "öszödi beszéd". És ez örökre megváltoztatta a magyar politikai kommunikációt. A fidesz négy kemény éven keresztül aknamunkát végzett és ahol lehetett ott se embert se istent nem ismerve igyekezett mindent megtenni, hogy a kormány megbukjon. Az tény, ha ilyen beszéd egy civilizált országban napvilágot lát akkor automatikusan lemond a miniszter. Nálunk ez is máshogy zajlott. A Miniszterelnök őszinte és bátor beszédnek titulálta az esetet, míg az ellenzék árulásnak és csalásnak. Világos volt mindenki számára, hogy ilyen légkörben nem lehet egy ország gazdaságát szabályozni és hitelessége is megkérdőjelezhető. A belpolitikai háború eredménye lett, hogy a zavarosban megindult a halászat, hisz mindenki tudta, hogy 2010-ben biztos bukik a kormány. A bukás azonban előbb állt be.

2008 szeptemberében bejelentették, hogy világgazdasági válság van. Igaz, hogy nem szó szerint így, de lényeg számunkra ugyan az. És borult a bili. Fővárosi kerületek vezetői kerültek korrupciós botrányok középpontjába, mint Verók István (VI.kerület), Hunvald György (VII.kerület), de a szél megcsapta Zuglóban Weinek Leonárdot is. Az események, pedig lavinaként zúdult a baloldalra. A nyomás alatt összeroppant a koalíció és az SZDSZ 2009-ben kilépett a kormányból. Nem sokkal később Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondott. Mindenki azt várta, hogy előrehozott választások lesznek, de nem így történt.

2009. április 14. Bajnai-kormány: A választások helyett megnevezte az MSZP (mint kormány alakítás jogával rendelkező párt) az új miniszterelnököt. Bajnai Gordon vállalta, bár előtte már kabaré számba ment, hogy ki vállalja és ki nem a vezető szerepét. Ebből is lehetett látni, hogy nem valami nagy dicsőség miniszterelnöknek lenni. Megindult a szakértés, de tisztán érezhető volt ahogy a szar folyamatosan és egyre erősebben kezd fröcsögni. Nem telt el nap amikor nem hallottunk valamilyen korrupciós botrányról. Előkerül a NOKIA-s doboz, az önkormányzatok és államigazgatási hivatalokon végig söpört a lebukás szele. Az ellenzéknek csak egy dolga volt. Folyamatosan ébren tartani és ha kell szítani a tűzet. Régi mondás: addig üsd a vasat amíg meleg. A fidesz, pedig komoly energiát fordított arra, hogy minél több szar kerüljön a felszínre…eljött az az idő amihez igazán értenek. A mocskolás kora. Rengeteg igazság volt abban amit az ellenzék mondott, de érezhető volt, hogy pont leszarják az egészet, mert gondolataik már máshol jártak. A választási kampány is ebben hangulatban telt. Mindenki tudta, hogy a fidesz nyerni fog, csak a százalékok mértékében volt esetleg vita. A bakoldal sikítozott és baljós jeleket látott az égen. Az értelmiség, pedig csendesen mormogott, hogy vigyázat! Lesz itt még nemulass. Aztán jöttek a szócsaták, hogy „…ha Orbán hatalomra kerül akkor diktatúra lesz…” A fidesz, pedig cáfolt és cáfolt és közben gúnyosan legyintett „ugyan, nektek ki hisz? Hisz hazudtatok éjjel és nappal…” és igaza lett mindenkinek.

2010. Második Orbán-kormány: Ami várható volt az bekövetkezett. Hatalmas – valóban történelmi – győzelmet aratott a fidesz. Minden az ő kezükbe került. Talán kicsit meg is nyugodhattunk, hogy legalább vége lesz a marakodásnak, a háborúnak és talán tényleg elindul valami a jó irányba. Kurvára tévedtünk! Sok olyan döntést kellett hozni a kormánynak ami nem népszerű de létfontosságú. Aztán hoztak olyanokat ami érthetetlen, nem ésszerű és olyanokat is amit már a józan ésszel fel sem lehet fogni. A folyamatnak, pedig nincs vége.

A kormány első lépésben az alkotmányhoz nyúlt…a legfontosabb az volt, hogy megváltoztassák az ország megnevezését. (Mintha ettől több éhes szájat lehetne betömni) Így aztán a Magyar Köztársaságból Magyarország lett. Nagyon jó gondolat volt. Így legalább nem kell tartani magukat az államformához. Most már nem „Köztársaság” vagyunk…de akkor mi? Aztán kineveztek egy írni nem annyira tudó, de legalább a Ctrl C CtrlV gombokat profin kezelő köztársasági elnököt. Ezzel bebizonyították, hogy nincs szükség elnökre… ráadásul mi a szarnak, amikor nincs is köztársaság…akkor meg minek az elnöke? Később, persze a „schmittelés” elterjedt és egyre több állami vezetőről derül ki, hogy bizony a diplomájuk kissé szaros.

Közben gyorsan elvették a magánnyugdíj-pénztárakban évek alatt összegyűjtött megtakarításokat és egyszerűen államosítottak egyet. Annak ellenére, hogy a magánnyugdíj rendszerét már 1998-ban is megszüntethették volna, de akkor valamiért tetszett nekik is. Miután megzsaroltak úgy egymillió embert, és megszerezték azt közel 3000milliárdot hátradőltek és bejelentették, hogy milyen faszán törlesztették az államadósságot… Amiről azóta kiderült, hogy nem volt semmi értelme és nem is annyit költöttek mint mondták.

Most a felsőoktatás került terítékre és emlegethetünk még marha nagy kormányzati reformokat, amitől jobb ugyan nem lett semmit, de legalább pártagoknak van munka.

Még mielőtt befejezném kis eszmefuttatásomat egy két személyes tapasztalat és észrevétel a jelenlegi Fideszről: Harcolnak a korrupció ellen, de nézzenek körbe a közétkeztetés terén. Mennyi pénzt tesznek el polgármesterek képviselők, és hogyan működik az Önkormányzatok pályázatkiírása. Megérne egy misét a XVI. XVII. XVIII kerület, hogy egy kicsit leszűkítsük a kört.

Aztán ott van Zugló. Miért választja valaki az elszámoltatási biztosi pozíció helyett a kerületi polgármesteri széket. Kevesebb a fizetés, politikai karrier szempontjából is visszalépés. Persze, ha az ember ügyvéd és adott esetben ingatlanokra specializálódott, akkor már nem is olyan hülyeség…

Na aztán van olyan kerületi vezető (Terézváros), ahol amíg ellenzékben volt addig arról beszélt, hogy mennyit lopott csalt és sikkasztott a városvezetés (igaza is volt). S míg ezt mondta a városháza előtt, bent már egy számlát lobogtatott, hogy ugyan már hogy lehetne lekönyvelni azt a plazma tv-t amit otthonra vett a frakció költségei közé? Ő is marha becsületes és bizonyára nem rendezte be azóta az egész lakását állami pénzből.

Itt van nekünk az elektronikus kaszinók elleni szankció. Marha gyorsan sikerült elérniük, hogy egymás után zárnak be a szerencsejáték helyek, póker termek. Amivel nem lenne gond ha, közben a belvárosban lévő kaszinó nem kezdene terjeszkedni. Nem is értettem, hogy mi ez az egész és miért éri meg egy kaszinónak a MAHART székházba terjeszkedni, amíg meg nem tudtam, hogy hát az már ÁLLAMI TULAJDON-ban van. Ne bazzzdd! Állami kaszinó? Hát az meg hogy lehet? A képlet egyszerű. Vásárold ki a tulajdonost (ha kell akkor nevezd ki filmipar élére) és tied a pálya. Ja közben hozz egy törvényt, melyben olyan feltételeket szabsz amit jószerivel nem tudnak teljesíteni. Végül az engedélyeket is te add ki, így biztos lehetsz abban, hogy nem lesz konkurenciád.

Egy szónak is száz a vége. Furcsa irányba haladunk. A valaha a fiatalokra építő szabad (liberális) gazdasági elveket valló, a diktatúra és a központosított hatalom ellen nagy erővel harcoló pártból mára csak a neve utal. Ma már NEM fiatal, Nem demokrata és NINCS szövetség. Ma már csak személyi kultusz, diktatúra és gátlástalan arrogancia van. Ezzel, pedig mélyen meggyalázták mindazt amit 1988 – 1998 között képviseltek. Szomorú, de ma jelenleg nincs értelmes politikai erő, ami érdemben tudná képviselni állampolgárait itthon és külföldön. Sajnálatos módon a fidesze-s, mszp-s, kdnp-s, jobbikos, lmp-s, mdf-es képviselők is ugyan azt a mérgezett csecset szopták. Ők is (akár csak én) hasonló közegben szocializálódtak, ezért sem értem, hogy miért köpik le mindazt amiben valaha hittek. Ők kiálltak valamiért akkor, és verték a mellüket, hogy a társadalom számukra milyen fontos. És ma? Ma már más dolgok fontosak. Mára elfelejtették honnan jöttek és miért harcoltak?….így aztán ideje tovább állniuk pártállástól függetlenül. Én elfogadom, hogy valakinek már fontosabb a saját jóléte és ezzel nincs is semmi baj. A baj azzal van, ha a KÖZSZOLGA fogalma megszűnik és nem azért lesz valaki képviselő mert a társadalom érdekeit karja és tudja képviselni, hanem azért mert kurva gyorsan kurva gazdaggá tud válni. Azonban, ha XXI. század Magyarországában a politikai pálya nem más mint gazdagsághoz vezető út, akkor az nem több mint állami köntösbe bújtatott szervezett bűnözői hálózat. Akkor viszont ne papoljanak becsületről, erkölcsről és nincs joguk sem kérni, sem számon kérni. Lehet, hogy már késő, és a kocka el van vetve, de ha a most kitaposott ösvényen halad az ország tovább, akkor egy nap arra ébred minden állampolgár, hogy csak a fegyverek fognak uralkodni és a káosz birodalmává alakul az ország. Lesznek rendőrök és bűnözők…más nem. És még az sem biztos, hogy rendőrök nem lesznek-e bűnözők. Azért örülnék ha nem csinálnának az országból egy harmadik világot….

Nem hülye az aki becsapottnak érzi magát, mert valóban cserben hagyta az ország állampolgárait a Magyar politika. Elfordultak és céljaik megváltoztak. Az állampolgárokat meg megetették azzal, hogy a rendszerváltás egy szebb és élhetőbb világ kezdete. Ezért bátran kijelenthetem, hogy a világ (talán egyik) legnagyobb átverésének alanya volt közel tíz millió ember. Ilyen mértékű árulásra már jó ideje nem volt példa. Ez a bolg, pedig nem antiszemita, kommunista, náci, demagóg és szűk látókörű ember észrevétele, hanem csak tények. A tény, pedig tény marad még akkor is ha megmagyarázzák, hogy a piros az valójában zöld és a nap az nem más mint egy illúzió.

UI: Az ember a rokonait nem válogathatja meg.A kormánytagokat viszont a miniszterelnök válassza ki. Ezért minden felelősség (erkölcsi és büntetőjogi) őt terheli. Az általa kiválasztott vezetők munkája, és viselkedése alapján kell megítélni a miniszterelnököt. Ha egy vezető nem tudja megválasztani a megfelelő (szakmailag, erkölcsileg, emberileg) személyeket a feladatok ellátására, az nem a kiválasztott személyek szégyene, hanem a kiválasztóé. A kiválasztott csak abban az esetben hibáztatható, ha tisztában van azzal, hogy a rá váró feladatot nem tudja megfelelően ellátni és még is elvállalja. Ebben az esetben is inkább személyiség zavarról, elmezavarról, azaz orvosi esetről beszélhetünk, mint sem szándékos rossz akarásról. Mindenki döntse el, hogy melyik a rosszabb...ha idegileg kétes személyek vezetik az országot, vagy szándékos és tudatos szervezett bűnözők... 2014-ben lehet választani...

Három nappal azután, hogy kiengedtek a kórházból, ismét rosszul lettem. Az éjszakai rosszullétet erős gyomorfájás és magas láz követett. Azt hittem, hogy egy gyomorhurut vagy valami influenza terített le. Hétvége lévén, csak arra tudtam összpontosítani, hogy valahogy túléljem. Egymás után dobáltam be a lázcsillapítókat, de mind hiába. Enni nem tudtam, mert tartottam attól, hogy mégis valami epe van a háttérben. A kórházból úgy engedtek haza, hogy diétáznom kell, de amit adtak papírt arról jóindulatúan sem nevezhetem diétás útmutatónak. Az olyan meg foglazásokkal nem mentem sokra, hogy egyéntől függően fogyaszthat valamit, meg valakinek igen, valakinek nem. Döntsük már el, hogy igen vagy ne. Szerintem a dietetikusok sem tudják, hogy konkrétan igen vagy nem. Azaz mindent ehetsz amitől nem leszel rosszul… A lényeg, hogy maradt a háztartási keksz, mint fő táplálék.

Hétfőn reggel aztán töprengtem, hogy mi tévő legyek. Ok, egyértelmű volt, hogy orvosi ellátásra szorulok, de kihez forduljak? Háziorvos? Ha hozzá megyek akkor újra a Péterfyben kötök ki, az meg nem volt ínyemre… aztán rájöttem, hogy sok lehetőségem nincs. Felhívtam a Péterfy-t ahol egy túlélő hetet töltöttem és igyekeztem megkeresni a kezelőorvosomat. Őt nem értem el, de az ügyeletes doktornővel sikerült beszélnem. Némi adategyeztetés után már képben volt, hogy ki is vagyok és mivel kezeltek náluk. Aztán elmondtam, hogy mi a gondom. Úgy tíz percig faggatott, hogy mit ettem, majd közölte, hogy én nem figyeltem oda a diétára és attól vanak fájdalmaim. Keressem fel a háziorvosomat, hogy vizsgáljon ki…. Na, ez volt az a pont ahol megköszöntem a semmit és a szaktudását. A problémám még meg volt, így más megoldást kellett keresnem.

A Kútvölgyi úti kórházban kötöttem ki. A kórház bejárata felett már mindenkinek tudtára adták, hogy bizony ez nem egy kórház a sok közül. Ez az Orvosi Egyetem kórháza. Az épületbe belépve meglepett, hogy nincs az az áporodott, - nevezzük - betegszagnak. Percekig álltam az aulában és nem éretem semmit. Felmentem a belgyógyászatra. Recepcióra emlékeztető pult, rohangáló orvosok, medikák, ápolók. Nagy nyüzsgés, de semmi fejetlenség. Mint egy nagy zenekari mű, ahol minden kaotikusnak tűnik, de mégis harmónia sugárzik. A recepció mellett váró rész, ahol a  vizsgálatra váró betegek bánatos tekintettel meredtek maguk elé. Bánatosan, de mégis nyugodtan, türelmesen. Pár perc várakozás után megjelent egy orvos. Bemutatkozott, majd egy kis türelmet kért és – számomra ez volt az egyik meglepetés – elnézést azért, mert várakoznom kell. Tényleg nem kellett sokat várni, hogy újra megjelenjen. Megvizsgált, majd közölte, hogy gyorsan kell egy labor és egy ultrahang vizsgálat. Délutánra meg volt a diagnózis egyik fele. Epehólyag gyulladás, hasnyálmirigy gyulladás ami a korábbi beavatkozás eredménye, illetve szövődmény is van. Az orvos megnyugtatott, hogy bár komoly a helyzet, de nem tragikus. Mivel azonban nem tudja egyértelműen megmondani, hogy a két diagnózisból melyik a helyes ezért ő másnap mégis megcsinálna egy tükrözést. A bejelentéstől kicsit padlót fogtam, de megnyugtatott, hogy minden rendben lesz és nem fog sokáig tartani.

Az osztályon teltház volt ezért a földszinti sürgősségin kaptam helyet. Nem kicsit lepődtem meg a kórtermen. Három ágyas kényelmes, és egyáltalán nem kelltette azt a nyomasztó érzést mint amit a másik helyen tapasztaltam.  Amint betettem a lábam az osztályra egy nővérke fogadott. Mosolygott és tekintetéből azt olvastam ki: „Nyugodjon meg, most már jó kezekben van…”. És abban a pillanatban megértettem, hogy mi az amitől furán éreztem magam. Nem voltam ideges. Féltem, de mégsem… A nővérke megmutatta az ágyamat és megkért, hogy rögtön feküdjek is le, mert máris hozzák a gyógyszert infúzióban. Még a pizsimet sem vehettem fel. Megkérdezték, hogy van-e gyógyszer allergiám, mire viccesen mondtam, hogy nincs, de még lehet. Na ezt nem kellett volna. Amint elindult az infúzió éreztem, hogy egyre melegebb az idő, és erősen viszketni kezd a fejem meg a nyakam. Hirtelen négy nővér ugrott az ágyamhoz és csak azt hallottam, amint latin kifejezéseket dobálnak és közben rohannak el egymás után. Majd egy szemvillanás alatt előkerül egy orvos akinek a nővérek már adják is oda az első fecskendőt. Az orvos számomra ismeretlen nyelven beszél a nővérekkel, majd elviharzik. Kicsit megfordult velem a világ. Gyorsan kezdett kitisztulni a kép és egy vörös illetve, egy fekete hajú ápolónő mosolygott rám. Volt valami a mosolyukban. Korábban még nem láttam nővérek arcán ezt a mosolyt. Megnyugodtam és éreztem, hogy nem volt itt semmi baj. Minden rendben. Még viccelődtek is, hogy na akkor most már tudja, hogy ettől a naptól erre a gyógyszerre allergiás. Kedvesek és rendkívül ügyesek voltak. Jól éreztem magam mellettük. A tudat, hogy ők ott vannak sokat jelentett nekem, hisz amúgy is paráztam másnaptól, de legalább nem kellett más miatt is aggódnom. Sajnos este lejárt a műszakuk és az éjszakások már nem voltak olyanok mint ők. Szó szerint, alig vártam, hogy újra reggel legyen.

Reggel már korán beköszöntek és megkérdezték, hogy miként érzem magam. Aztán egy kicsit beszélgettünk az egészségügyről. Sok mindent megtudtam. Például, hogy milyen nehéz a munkájuk, mennyi felelősség van  vállukon és vannak jó és kevésbé jó nővérek. Ja, és azt is, hogy egyáltalán nincsenek megbecsülve. A beszélgetésből egy nagy igazság kiderült. Nem az egészségügyi dolgozóknak kellene kimenni tűntetni, és követelni a jobb bérezést, hanem nekünk betegeknek.

A mi dolgunk és felelősségünk, hogy Ők megfelelő körülmények között, normális fizetésért dolgozzanak. A társadalmi megbecsülés ebben mérhető. Ha a társadalom úgy bánik velük, mintha ők nem lennének a része, akkor valami komoly értékítéleti problémával küszködik. Az értékítéleti probléma, pedig sürgős beavatkozást igényel, nehogy teljesen elfekélyesedjen. Ha a fekélyesedés bekövetkezik, akkor a „Pétery Kórház” mint jelenség hirtelen, és visszafordíthatatlan módon általános, megszokott alaphelyzeté válik. (Ha nem vált máris azzá). A széthullási folyamat végeredménye és következménye megjósolható. Kétféle egészségügyi rendszer lesz.

Lesznek magánkórházak – a TB jogosultságnak nem lesz jelentősége – ahol megfelelő pénzügyi ellenszolgáltatásért juthatunk magas színtű orvosi ellátásért. Bár, mintha már most is így lenne… Igen. Azt hiszem nem kell folytatnom, hogy milyen a másik rendszer….Emlékeznek arra, hogy mit mondogattak nekünk az „okosok”? „A pénz nem boldogít.” „Mit ér a pénz, ha nincs egészség?” vagy „Ha egészség van, akkor minden van.” Na ezeket a közhelyeket illene helyre tenni. Addig valóban nincs gond, míg van egészség, de ne legyünk álszentek. Az egészség pénzbe kerül….sokba…nagyon sokba. Ráadásul egy folyamatos és jelentős kiadási tényező. Ha ezt nem tudja valaki finanszírozni, akkor a megbetegedési esélyei a többszörösére nő. Szóval, két alternatíva van. Folyamatosan finanszírozni a prevenciót, vagy a gyógyításra költünk. Kicsit elkalandoztam eredeti témámtól…

Szóval a földszinti nővérek tüneményesek voltak, és nem a átlagosak, amire egészen gyorsan rájöttem. Amint felkerültem az osztályra láttam, hogy ez megint egy másik világ. Itt már csak két nővérke jutott közel hatvan betegre. A betegek, pedig igen változatosak, de azért zömében idős, nagyon idős emberek. Hozzájuk, pedig sok türelem, empátia és kitartás szükséges. Volt olyan nap amikor pár percen belül kilencen kértek sürgősen nővérkét. A két ügyeletes nővérke szinte megállás nélkül rohangált a kórtermek között. Sokan köztük hosszú évek óta dolgoznak az egészségügyben. A társadalmi megbecsülés hiánya, és a folyamatos igénybevételt látva már nem lep meg, hogy nem mindig tudnak mosolyogni, hogy már a befásultság és az elgyötörtség jelei jelentkeznek. Az évek során megszúrt több ezer véna után, nem biztos, hogy már olyan kifinomultan nyúlnak a beteghez. Teszik a dolgukat, miközben látni rajtuk, hogy már csak rutinból végeznek mindent. Lélekben valahol máshol járnak. Arcukon a fájdalom és fáradság apró szarkalábait lehet megpillantani, hangjukból a kontrolált kedvesség hangja száll. Nem utálják ők a betegeket, hisz ha úgy lenne akkor biztos nem dolgoznának itt. Csupán csak bántja őket tudat alatt az ahogy a társadalom bánik velük. Elfáradtak a politikai ígérgetéstől, attól, hogy velük kampányolnak, de soha nem értük. Hosszú évek alatt sikerült őket porig alázni, miközben nekik is van családjuk, lakáshitelük és befizetetlen számláik. Csak őket sem kérdezi senki. Egy valamire való állami rendszerben bizonyos pilléreket mindig erősen tartanak. Rendvédelem, Egészségügy. Ha ezen szervezetek strukturálisan, financiálisan rendben vannak, úgy társadalmi megítélésük is pozitívabb. Ezért, nem lehet cél (kivéve ha eleve az a vezető hatalom célja) az alap pillérek kivéreztetése. Az ésszerű költségvetés nem egyenlő az erőszakkal „lefaragott” költségvetéssel.

De visszatérve a korházhoz. Sok dologban eltért a másiktól. Ott hajnali négy órakor már zörögtek, csattogtak, és ha nem is akkor, de legkésőbb hat órakor biztos felkeltettek mindenkit. Itt, amikor csak ügyelet volt fél nyolcig nem zaklatott senki. Meg aztán az sem mindegy, hogy ha már kiverik az álmot a szeméből – ha egyáltalán éjjel tudott egy szemernyit is aludni – akkor azt hogyan teszik és miért. A másik helyen nem sok figyelmet fordítottak arra, hogy kit kell és kit nem kell felcsörgetni. Igaz, hogy itt sem, de valahogy még is más volt az érzés. Lehet, hogy azért mert összességében jobbak voltak  a körülmények. Nem mondhatom, hogy ott rosszabbak voltak az ápolók, az nem igaz. Csak mások. Más volt a hangulat, a munka megosztás és valószínű, hogy a belső szabályzat is. Itt minden nap ellenőrzik a beépített ér-katétert (nem tudom mi a  rendes neve), és tiszta kötést tesznek rá, függetlenül attól, hogy elkoszolódott-e vagy sem. Ami még meglepő volt, hogy egy ragasztószalaggal körbe is tekerik, amire ráírták a katéter behelyezésének dátumát, illetve a kötözés időpontját és személyét. Így nyomon követhető, hogy ki felel azért a munkáért. Kérdeztem a nővérkét, hogy minek kötözi át amikor nincs semmi baja, mire elárulta, hogy „nagy leszúrást kapna, ha nem tenné meg”. Alig bírtam arról meggyőzni, hogy ne vegye ki belőlem a kis csapomat amin az infúziót kapom, mert semmi baja, és igazából nem szeretném ha még egy eremet összeszurkálnák. Már így sincs sok szabad vénám, erem. Tiszta kék zöld a karom a sok szúrástól meg ér-katétertől. A végén aztán meglágyult a szíve és megkímélt egy újabb „szépségfolttól”.

Távozásom napján a kórházi zárójelentés mellé kaptam egy papírt, hogy keresem fel a sebészorvost. Nem nagyon értettem, hogy miért ez a nagy rohanás, hisz majd csak tavasszal szándékoztam volna kés alá feküdni. A sebész határozottan leültetett egy székre, majd előhúzott egy papírlapot és rajzolni kezdett. Rajzolás közben, pedig közölte: „Miután nem ismeri a pontos helyzetet, így nem is várható el, hogy döntést hozzon…” A rajzon máj, epe, epevezeték, hasnyál és gyomor szerepelt. A remekmű végeztével elkezdte magyarázni a helyzetet, közben a rajzon jelölgetett. Az illusztráció jól sikerült, mer villám gyorsan elkezdtem izzadni és a pár perces előadás után már csak azt tudtam kinyögni, hogy „nem akarok tavaszig várni”. A doki felhúzta a szemöldökét és elővette a „műtős” naptárt. Döbbenten láttam, hogy egy centi üres helyet nem láttam december végéig. Hümmögött, majd egy 2013.-as naplót vett elő. Lapozott, és lapozott. Februárnál állt meg a keze. Rábökött egy február végi napra. „Ez lenne, de ez nem lenne túl jó…Hmmm….Nem biztos, hogy kibírja addig….” Kérdeztem tőle, hogy ez alatt mit értsek? Éreztem, hogy komolyabb a helyzet, mint ahogy mondja. Arcán komoly aggodalmat láttam. Várólistára tett, majd felírta a kötelező adatok mellet a telefonszámomat. Búcsúzóul, még megjegyezte, hogy reménykedjek abban, hogy nem lesz semmi gond, míg műtétre kerülök, mert akkor kénytelen lesz a Laparoscopia helyett hagyományos beavatkozással megoldani. Azt tényleg nem akartam.

Kórházi zárójelentéssel a kezemben, hosszú epediétával a tudatomban és majréval átitatva tértem haza. A majré mellett azonban az a nyugalom lett rajtam úrrá, hogy jó kezekben voltam. Ettől azért alaposan megnyugodtam. Tudtam, ha valami gond van kit kell hívni, és számíthattam arra, hogy nem a háziorvoshoz irányítanak majd.

Magyarország egészségügyi ellátó rendszere már hosszú évtizedek óta beszédtéma, de úgy tűnik, hogy továbbra is csupán csak szövegelés lesz és a tettek a fiókban maradnak. A hosszú évek óta folyó huzavona az orvosok és ápolók bére, illetve az egészségügyi intézmények finanszírozása miatt, mára eljutottunk oda, hogy a kórházi ellátás rosszabb, mint a két világháború között. Erről sajnálatos módon jómagam is meggyőződhettem.

Egy reggel arra ébredtem, hogy a bőröm színe megváltozott és a nap barnította szín helyett mély sárga színre váltottam. A háziorvosom délutános volt, így egy kis ismeretség révén meggyorsítottam a vizsgálatomat. Egy gyors laborvizsgálat előrébb vitte a kezelésemet. A fél nyolcas laborlátogatás későinek tűnt, de legalább tíz órára végezhettem. Délután a laboreredménnyel a kezemben elmentem a háziorvoshoz. Körülbelül két percig nézegette a leletet, majd közölte, hogy itt bizony ultrahangra van szükség. Azt már délelőtt megtudtam, hogy ultrahang vizsgálatra nem lehet hip-hop bejutni, hisz a várólistának köszönhetően egy-de inkább két hónap a türelmi idő. Na, persze ha van némi kapcsolat akkor ez az idő két-három hétre is lerövidíthető. A háziorvosom pillantásaiból arra következtettem, hogy problémám nem bírna ki 2 hetet. Az orvosomnak csak egy lehetősége volt: Beutalt kórházba

Megkaptam a kórházi beutalót és az utasítást, hogy azonnal induljak a Péterfy Sándor utcai kórházba és keressem a 2-es Belgyógyászatot. A kórházat meglátva egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon biztos egészségügyi intézmény előtt állok vagy valami roskadozó műemléképület előtt. Az épületbe belépve ez az érzés erősödött. Hulló vakolat, koszos, elhanyagolt falak, áporodott levegő. A már-már thriller filmbe illő színfalak között megtaláltam a belgyógyászatot. Néhány perc várakozás után megjelent egy kedves mosolygós arcú doktornő, aki átvette a beutalót és a leleteket. Néhány pillanatig nézegette, majd közölte, hogy üljek le és várjak. Leültem. Gondolataimban az járt, hogy fél öt van, talán már hétre végzek is. El sem tudtam képzelni, hogy tovább legyek ott. Közel egy órás várakozás után jött vissza a doktornő, és közölte, hogy EKG-t  és Ultrahang vizsgálatot is kell végezni, de előtte vennének vért. Majd elviharzott. Egy asszisztens jött ki és szólt, hogy megcsinálná az EKG-t. Hozott is egy legalább 30 vagy 40 éves készüléket. Kérdeztem, hogy ez micsoda? Elmosolyodott és közölte, hogy hát ez bizony egy EKG gép, ami vagy működni fog vagy nem, mert mostanában sok a meghibásodás. Majd a sarokba mutatott, ahol még három gép állt romokban. Kicsit meglepődtem, és megkérdeztem, hogy akkor miért nem megyünk a kardiológiára. Ismét elmosolyodott. „Ezek az eszközök is onnan vannak. Mi már csak papíron vagyunk kardiológiai kórház.” Elvégezte a vizsgálatot, a gép is működött. Újra a folyosón voltam és vártam.

Újabb óra várakozás után jött a doktornő, de két szót nem tudtunk beszélni, mert befutott egy mentő, aki beteget hozott. Hiányérzetem volt már az első pillanattól kezdve, de addig nem tudtam, hogy micsoda. Aztán bevillant. Nincs itt valaki más orvos? Az asszisztens közölte, hogy sajnos nincs. Ezt hogy érti? Az egész osztályon csak egy orvos van? A válasz sokkoló volt: „Ügyeletben csak egy orvos van, közel háromszáz betegre, de nővérből is csak kettő…” Hogy micsoda? Háromszáz betegre egy orvos és kép ápoló?”

Az asszisztens szavaitól enyhe sokkot kaptam és gondolataimba merülve ücsörögtem egy kopott fa padon a folyosón, amikor oda lépett egy fehér köpenyes fiatalember hozzám. +Jöjjön velem, lekísérem az ultrahangra”. Már kezdtem félni, hogy milyen látványban lesz részem, amikor megdöbbenve láttam az kórház udvarán egy gyönyörű épületet. Ez, hogy kerül ide? Belépve tátva maradt a szám. Olyan modern és igazán korszerű volt, hogy kezdtem azt hinni, hogy eddig amit láttam csak rossz álom volt. A váróteremben leültem és tévét nézve múlattam az időt, míg rám nem került sor. Megvizsgáltak, diagnosztizáltak és mindezt kedvesen és mosolyogva. Kezdtem megnyugodni és mondtam, hogy na ez már valóban megfelel a kor követelményeinek. A betegszállító elmondta, hogy bizony, nem is győzik rendben tartani, hisz csak idén adták át, de bizony már elloptak innen csaptól kezdve szinte mindent ami mozdítható volt. Hitetlenkedve néztem, és nem értettem. Tényleg mindent széthordanak, ami új? Az újabb döbbenetből mire felocsúdtam, újra a megszokott folyosón találtam magam. Ránéztem az órára, ami már fél nyolcat mutatott A doktornő jött, aztán ment, mert újabb beteget hoztak a mentők. Most egy áramütéses kislányt kellett megvizsgálnia.

Aztán megint elrohant, majd este tíz felé előkerült. Behívott a vizsgálóba és folytatta a vizsgálatot. A végén közölte, hogy kicsit még várnom kell, mert egyeztet a másik belgyógyászattal, mert szerinte oda fogok kerülni. Ezt nem értettem, de nem is tulajdonítottam semmi jelentőséget. Telefonált, egyeztetett és én már indulhattam is át a másik épületben lévő I. számú Belgyógyászatra. Azt gondolná az ember, hogy ez nem egy nehéz feladat, de a Péterfy-ben ez sem egyszerű. A földszintre leérve, gondoltam a kapun kimegyek és a másikon bemegyek…ennyi. Tévedtem. A kapu zárva, portás sehol. Elkezdtem, hát másik kijáratot keresni. Túl sok útbaigazításra nem számíthattam, útmutató táblák -ha voltak is- már biztos valakinek a szobafalát díszíti. Pár perces kitérő után megtaláltam a helyes ösvényt, mint Dorothy az Óz a csodák csodájában. A „sárga út” elvezetett az „A” épület harmadik emeletére, és felsóhajtva olvastam a táblát „I. számú Belgyógyászat”. A gyomrom kicsit összeugrott, mert korábban – amikor a II. számú Belgyógyászatot kerestem – már jártam itt, és igen csak ijesztő látvány tárult elém. Az osztályon fogadott egy fiatal orvos, aki mosolyogva közölte, hogy jó helyen járok és nekem bizony ott a helyem. Hogy mi? Nekem itt? Csodálkoztam. Majd mondtam neki, hogy rendben akkor most már késő van, de folytassuk holnap a beszélgetést. Majd reggel beugrok és akkor megcsinálja a vizsgálatokat. Elmosolyodott és közölte: „Nem. Ön nem megy innen sehova. Az Ön állapota indokolttá teszi, hogy osztályunkra befektessük.” Na, erre a hírre nem számítottam. Ilyen súlyos az állapotom? Az orvos rövidre zárta a beszélgetést és ellentmondást nem tűrően tudtomra adta, hogy maradok. Na rendben, ha maradni kell akkor maradok. Gondoltam, aznapra már elég volt a meglepetésekből. Átgondoltam a napomat. Reggel fél nyolctól járom a rendelőket és most már lassan este tizenegy. Reggel még azt hittem, hogy valami egyszerű kis betegség, most meg már epekőről beszélnek, meg sárgaságról. Elindultam a doki után, hogy megnézzem a „fekvőhelyemet”. Kicsit fura volt, hogy a doki folyamatosan szabadkozik, de nem értettem. Pár perccel később már mindent megértettem. Az orvos oda lépett egy ajtóhoz és kinyitotta. Az ajtón egy tábla „Vizsgáló” felirata jelezte, hogy ez bizony nem kórterem. A helyiségbe lépve egy priccsen már egy beteg feküdt. Az orvos közölte, hogy én leszek a szomszédja, és egy laza mozdulattal a szoba másik végében lévő ágyszerűségre mutatott. Kérdeztem tőle, hogy ez valami vicc? Lesütött, szégyenkező pillantással közölte, hogy nagyon sajnálja, de az osztályukon jelenleg nincs hely, de én még szerencsés vagyok, mert volt olyan, amikor kempingágyon kellett feküdni a betegnek a folyosón. Kiderült, hogy senkit nem érdekel, hogy hány férőhely van az osztályon, a betegeket csak küldik és küldik. Ők meg nem tehetik meg, hogy nem fogadják. A döbbenettől szinte sokkot kaptam és kérdések tömkelegével és tele aggodalommal próbáltam elaludni. Nem sikerült.

Másnap reggel megismerhettem az osztályt vezető főorvost, aki szintén kicsit meglepett volt az elhelyezésemet illetőleg, de nem lehetett ismeretlen számára a helyzet. A kötelező vizsgálatok után elvégezték a kötelező beavatkozást és már toltak is vissza a „vizsgálóba” azaz a „betegszobába”. Csak akkor tűnt fel, hogy a helyiségben egy kiöregedett számítógép (talán az ezredforduló előtti időkből) és egy hordozható EKG berendezés (talán az első generációs változat). Az ágy – ha lehet annak nevezni – nem volt túl hosszú, annak ellenére, hogy nem tartozom a kétszáz centiméteresek klubjába, de így is a térdemnél ért véget. A szoba bár félreeső helyen volt, azért megvolt a maga előnye. Erre azonban csak a második ott töltött napon jöttem rá.

Ott tartózkodásom második napján jelezték, hogy több beteget hazaküldenek a hosszú hétvégére, így felszabadul egy hely a vizsgálóval szembeni kórteremben. Összeszedtem a holmimat és átmentem a kijelölt terembe. Amint beléptem, rögtön összeugrott a gyomrom, hisz valami leírhatatlan bűz vágott mellbe. A nővérke megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert nemsokára elviszik azt a beteget – egy másik kórházba -,  aki a bűz forrása. Összeszorított foggal, háborgó gyomorral, de abban a tudatban, hogy  egy fél óra múlva lesz jó levegő, dőltem le a számomra kijelölt ágyra. Így is történt. A hajléktalant elvitték egy másik kórházba, mert eltört a keze. Mondjuk azt nem értettem, hogy ha valaki eltöri a kezét, akkor miért kell másik kórházba vinni, mert tudtommal a Péterfynek van sebészeti osztálya, de abban a pillanatban jobban örültem annak, hogy tisztább lesz a levegő. Örömöm nem tartott sokáig, mert két órával később közölte a nővérke, hogy mégis visszahozzák a másik kórházból a hajléktalant. Ez mindenkit sokkolt a kórteremben. Éjfélkor meg is érkezett a mentő és hozta magával a beteget, aki ettől a perctől járóképtelennek minősítette magát, és annak megfelelően cselekedett. Miután elhelyezték az ágyba (ami addigra már fertőtlenített és tiszta volt), egy félórával később már fel is avatta egy termetes és gyomorforgatóan büdös széklettel. Az ágyhoz kötött embereknél ez előfordul, de esetünkben a beteg nem volt még járóképtelennek minősítve. Ezzel sem lett volna nagy dráma, de köztudott volt, hogy ügyeletben egy szakápoló és egy segédápoló van, akik közel 100 beteg ellátásáért felelnek. A belosztályon, pedig nem ritka az ágybavizelés és székelés. Most sem volt ez másként. A „betegünk” bepiszkított és közel két óra múlva jöttek rendbe tenni. A gond csak az volt, hogy reggelre ez a műveletet újra megismételte. Átlagosan napi három alkalommal szart be (nem tudom szebben fogalmazni), és körülbelül másfél, két órát kellett várni, hogy rendbe tegyék. Az ápolók is megunták, mert pelenkába helyezték a beteget és ettől a szoba lakói is megoldást reméltek. Sajnos mindenki tévedett. A szagok nem tűntek el, miután a beteg úgy döntött, hogy ő vigyáz a pelusra és kicsomagolta magát minden egyes vizelés és székeléskor. Azonban mozgáskoordinációja nem volt tiszta, ezért többnyire a kezére szart, az ágyba vizelt , szóval minden maradt a régi felállásban. A rémálom így folytatódott és úgy tűnt, hogy nincs is megoldás erre a magyar egészségügyben. A hat fős betegszobából én voltam az egyetlen aki – annak ellenére, hogy fekvésre volt ítélve –, fel tudott kelni és ki tudott menni a kórteremből. Így aztán igyekeztem több időt tölteni a kórház folyosóján, mint a kórteremben. Persze ez nem volt mindig megvalósítható, hisz amikor infúziót adtak, akkor kénytelen voltam feküdni. A „büdösbogár” bélrendszere, pedig kifogástalanul működött. Igazából a kórteremben fekvőkön kívül másokat nem zavart, hisz az ügyeletes orvosok, jó ha egy nap egyszer benéztek a szobába.

Ha már az orvosoknál tartunk: Én egy hetes ott tartózkodásom végén tudtam meg, hogy ki a kezelőorvosom, de még az orvosok sem mindig tudták, hogy kinek ki a betege. A nővérek sem voltak egyszerű helyzetben, mert nekem diétás étrend volt kiírva, de nem mindig tudták eldönteni, hogy amit hoztak étket az valóban diétás-e. A hab a tortára, hogy a dietetikussal egész ottlétem alatt nem sikerült találkoznom, és mikor kiírták távozásomat tudtam meg, hogy szabadságon van a „kollegina”.

Ha valaki azt hinné, hogy ezzel vége a sztorinak téved. A szagos nappalok és éjszakák mellett érdemes megemlíteni az éjszakai Halloween-t. A politikai elit régi okos döntése értelmében bezárták a Hárshegyet, így nem lehet hova küldeni a szellemileg betegeket. Ezért a kórházak különböző osztályaira sorolják be őket. A belgyógyászat az az osztály, ahova nyugodt szívvel lehet beküldeni a labilis személyiségű embereket, hiszen biztos, hogy van valami gyomor, máj, epe vagy egyéb szervi panaszuk is. A Péterfy Sándor utcai kórház egyes belosztályára most koncentráltan kerültek a szellemi sérültek is. Volt olyan beteg, aki kétségbeesetten – ezért üvöltve – kereste képzelt vagy valós ismerősét kórteremről kórteremre járva. Nem volt ritka az sem, hogy valakin pánikroham lett úrrá és segítségért kiabált, mert úgy érzete, hogy betegtársai – vagy valami idegen erő – az életére törnek. Azonban volt olyan idős beteg, aki annak ellenére, hogy törékeny és védtelen alkattal rendelkezett, de szó szerint mint egy útszéli fúria szórta átkait és fenyegette az orvosokat, ápolókat. A személyzet igyekezett csendesen tűrni, de a végén az egyik orvos megelégelte és közölte, hogy ha nem felel meg neki az ellátás, akkor saját felelősségére el is mehet haza. A beteg miután kihisztizte magát – és addigra szinte az egész emelet felébredt éjszakai álmából – úgy döntött, hogy ő egy percig sem marad. Követelte, hogy hívjanak egy betegszállítót, aki hazaviszi. Az orvos már szabadulni akart a helyzettől és rendelt egy mentőt. A beteget éjszaka közepén hazavitték. Reggel azonban döbbenten látom, hogy újra ott a renitens éjszakai hangoskodó. Ismét balhé, ismét elvitték, majd ismét visszahozták. A folyóson leültem és merengni kezdtem. Hogy van ez? Egy beteg jöhet mehet mentővel, amikor neki kedve van? Mibe kerül ez? Mindig azt hallom, hogy nem tudnak menni a betegekért a betegszállítók, a mentők is kapacitáshiánnyal küzdenek és egy hisztis beteg meg taxiként használja őket? Vajon minden szállítást kifizetett?

Összegezve, lesújtó élményekkel gazdagodtam. Egy hétig szar és húgyszagban kellett lábadoznom, éjszaka – mivel nem akartam altatót – nem sokat aludtam. Kész csoda, hogy egyáltalán nem rosszabb állapotban jöttem ki, mint ahogy bementem. A kormányok jönnek mennek, de az egészségügy nyakig az ürülékben és a vizeletben. Megtudtam, hogy a Péterfy-jelenség nem egyedülálló. Ezért is döbbenetes, hogy míg politikusok a szó legszorosabb értelmében a töküket vakarják – TB és Adómentességtől megrészegülve – és nyugodtak lehetnek abban, hogy a Honvéd Kórházban vár rájuk egy VIP-es szoba teljes ellátással, addig évente valóban több száz orvos és még több ápoló hagyja el az országot. Távozásuk oka, pedig teljesen érthető és elfogadható. A csökkenő egészségügyi dolgozói létszámnak köszönhetően érthető, hogy miért vonnak össze kórházakat. Nem gazdasági okai vannak, csupán nincs, aki bemenjen gyógyítani a kórházakba. Pesti Imre is nyugodtan várhatja a külföldi betegeket és álmodozhat arról, hogy egyszer betegturizmus, mint iparág növelje hazánk GDP-jét, de sok reményt azért ne fűzzön hozzá. Saját állampolgárainkat sem tudják ellátni emberi méltóságuk sértése nélkül, akkor miként szeretné a jobbhoz szokott német, dán, angol vagy osztrák betegeket? Vagy netán lesznek kórházak „nekik” és lesznek „nekünk”. Még egy apró tévhitet szeretnék szétoszlatni. A Magyar egészségügy nem haldoklik. A Magyar egészségügy MEGHALT! Kár azzal kampányolni, hogy így meg úgy javítottunk az egészségügy helyzetén. Azokat csak vak pártaktivisták nyalják be, meg azok, akik vagy nem jártak kórházban, vagy kemény forintokért vásárolták meg az odafigyelést és a nyugalmat.

Az orvosok felé, pedig respekt, hiszen a munkakörülményeik sok esetben nem, hogy nem jók, de egyszerűen szánalmas, tragikus és felháborító. Érthető, hogy olyan áldatlan állapotok, melyek a fent említett kórházban uralkodnak nem végezhető sikeres és jó munka. Azt már nem firtatnám, hogy miért kell beletörődni cikkem „büdi”-jének elviselésébe és miért nem küldte tovább a kórház a XIII. kerület Szabolcs utca Kórházába, ahol 2012. október 5.-én adták át a kimondottan hajléktalanok ellátására átalakított részleget, ami rendelkezik többek között belgyógyászattal is. Az sem világos, hogy miért kell egy olyan kórházba vinni betegeket, ahol már nincs hely. Szóval, van baj, nem kevés. Én leszűrtem a tapasztalatomat és a kedves nővérektől elnézést kérve, de többet nem szeretnék a cikkemben szereplő kórházba menni.

A kórház, pedig kívül-belül felújításra szorul, hogy legyenek ülőkék a WC-ken, a falból ne lógjanak ki a vezetékek, a kórteremben lévő lámpatestek működjenek, a nővérhívók is betölthessék szerepüket. Ne fogyhasson el az ágynemű, a pelenka és a gyógyszer az osztályokról. Nem fociakadémia kell, meg Borsodi liga, hanem egészségügy. Mert ha nincs egészség, akkor nem lesz három gyerek, négy kerék, meg száz-lépés és egyéb ostoba faszságok. Szóval az adófizetők pénzéből van mire költeni és mondjuk nem az NB I-re, meg új ország névre, utca táblákra, nyomtatványokra és „tízparancsolatok”-ra.