HTML

VanDooRock

Friss topikok

Magyarország Jobban teljesít!

2014.03.29. 10:54 VanDooRock

Nagyon nehéz helyzetben vagyok. 1988-tól egy fidesz nevű párttal szimpatizáltam. 1994-ben aztán ez a párt elindult egy irányba, amit akkor nem tudtam hova tenni. Vagy, ha őszinte akarok lenni, akkor nem is tulajdonítottam neki jelentőséget. Aztán 1998-ban nyertek. Eleinte minden szép volt, aztán láthatóan belső harcok indultak. Emlékszem amikor még arról beszélgettünk, hogy Kövér, Orbán vagy Simicska lesz a nyerő. Aztán Orbán Viktor és az általunk Holdudvarnak nevezett csapat nyert. El is kezdődött a párton belüli tisztogatás. Az ezredfordulóra eldőlt, hogy „egyemberes” lesz a fidesz. Akkor úgy voltam vele, hogy legalább egy erős vezető kezében lesz a párt, és az nem is baj. Legalább nem lesz széthúzás. Ami ezután jött, az a feketeleves volt. 2002-re olyan arrogancia lett úrrá a pártban, hogy az addig ismeretlen volt. A választás elbukásával olyan pofont kapott a fidesz amit a mai napig nem bír feldolgozni. Stratégia váltás történt, és egy kemény sértődött, agresszív politikára váltott. A tárgyalást felváltotta a fröcsögés. Ez volt az az időszak amikor a fidesz tagsága laposan átalakult. Az alapítók jó része távozott, illetve csendben meghúzta magát. Jöttek új emberek, akik elfogadták a poroszos irányítást és soha nem kérdőjelezték meg „vezér” tervét. Csak egy cél volt. Revansot venni és eltiporni az MSZP-t. Minden eszköz megengedett volt. Szerencsére a baloldal, pedig adta a lőszert. Mi az, hogy adta. Egyenesen felfegyverezte a jobboldalt. Ha őszinte akarok lenni, akkor a fidesz politikája egyszerű volt, mint a faék. Sokat nem kellet gondolkodni. Ki kellett zavarni az embereket az utcára azt jól van. Na, én akkor sokalltam be, de úgy gondoltam, hogy a baloldal annyira béna kacsa és olyan korrupt, hogy talán jobb is lesz, ha megbuknak.

Aztán 2006-ban a fidesz nem akart nyerni. Mondom, a cél a totális megsemmisítés volt. Az köztudott volt, hogy bár ki nyer, 2006-ban az belebukik a 2010-es választásokba. És az élet engem igazolt. Ha a szociknak eszük lett volna, akkor 2006-ban az Öszödi-beszéd után vezéráldozatot kellett volna hozni. Akkor a 2008-as válság a fidesz arcába csapódott volna, és a megszorítások jelentős részét az Orbán-kormánynak kellett volna bevállalni. De hülyék voltak, és túl akarták élni a négy évet. Így a jelenlegi kétharmad kizárólag az MSZP-nek köszönhető.

2010-ben aztán az jött, ami várható volt. Illetve még sem. Tudtam, hogy lesz tisztogatás, de, hogy véres hadjárattá és boszorkányüldözésé alakul azt reméltem, hogy nem. Tévedtem. Mint ahogy abban is, hogy az általam ismert fidszes politikusok jelentős része skrizofén állapotba került. Amíg ellenzékben voltak – helyesebben szólva nem voltak országgyűlési képviselők – világosan és racionálisan láttak helyzeteket. Aztán bekerültek, és mintha agymosáson mentek volna keresztül. A felülről jövő irányítás megmondta, hogy mit kell mikor „nyomni”. Már nem kellett gondolkodni és főleg nem lehetett vitatkozni. Ellenvélemény nem lehetett. Egy emberként álltak a pártvezetés mögé. Ami nem feltétlenül baj, hisz így van egy szilárd egység, de furcsa módon megszűnt a különvélemény. A viták szépen lassan elsimultak és maximum csak szűk körben merték már csak felvállalni véleményüket. Ma, pedig már csak egy vélemény van. Fejhajtás és végrehajtás. És maradt az állandó ellenség-kép, ami elengedhetetlen a jelenkori fidesz számára. Talán már észre sem veszik, hogy 1988-ban pont az ellen emelték fel hangjukat, amiért ma ellenük lehet felemelni.

A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy 1988-ban Orbán Viktor nem a szocializmus ellen harcolt, hanem annak vezetői ellen. A legnagyobb baklövése a fidesznek, pedig az volt, amikor egy demokratikus államformát szüntetett meg – Köztársaságnak vége – és maradt egy ország. Ráadásul van egy elnöke aminek nincs államformája. Köztársasági elnök, akinek nincs köztársasága, miközben a törvényeket ő hagyja jóvá. Miért is? De térjünk rá a számok jegyében – mert azt mindig szerette a fidesz – hogy mi is történt az elmúlt négy évben a kisember szemszögéből. Valóban jobban teljesített az ország, vagy csak az ország, de a nép nem?

Sokat hallani, hogy Magyarország jobban teljesít. A makró adatok terén folyamatosan sulykolják, hogy bizony most jobban élünk, mint négy éve.  Én meg nézem a pénztárcámat, de az csak vékonyodik. Nem értem. A rezsi csökken, a bérek emelkednek, az adóterhek csökkennek. Akkor hol az a „kurva Ferrari”? Nem értem, hogy mit csinálok rosszul, ha egyszer a miniszterelnök is megmondta, hogy jobban teljesítünk és jobban élünk, mint négy éve. Úgy éreztem, hogy valami sántít.

Elővettem papírt, tollat – illetve billentyűzetet ragadtam – és természetesen Google-t  (az igaz mondó jó barátot) és számoltam. Az első sokkhatás a bevételi oldalon érkezett.

2008-ban a jövedelmem átlagosan nettó 210.000 Ft/hó volt. Ez 2010-re 167.000Ft/hó-ra, majd 2012-re 89.000-re és végül 2013-ra 0Ft-ra esett… (no comment)

De ne is panaszkodjunk, hanem számoljunk, hisz kiadási oldalon jobban mérhető a színvonal változás. A bevétel esése csak azt mutatja, hogy olyankor az ember árérzékenyebb, mint valaha.

2010

2014

Benzin

299

408

36,45%

Diesel

286

411

43,71%

Cukor (koronás)

179

209

16,76%

Kenyér (átlag) pék

165

230

39,39%

Étolaj

335

459

37,01%

sertés hús (comb)

878

1140

29,84%

Csirke mell

1130

1570

38,94%

Tej 1,5 (legolcsóbb)

125

189

51,20%

citrom

298

590

97,99%

paradicsom (átlag)

280

305

8,93%

euro (vétel)

266

315,5

18,61%

 

E rövid kis táblázatban azok a termékek szerepelnek melyeket a haza lakosság (polgártársak) politikai hovatartozás nélkül többnyire megvesznek. A cigaretta és az alkohol már csak azért sem került bele, mert nem lenne ildomos olyan termékkel példálódzni, ami nélkül is elég jól el lehet lenni. Persze, most nagy az arcom, hisz több int két évtized dohányzás után sikerült leraknom a cigit. Akkor még 840Ft volt (és már 20 helyett 19 szál), jelenleg meg tudomásom szerint 1020Ft a cigi. Jól ki is szúrtam az állammal, mert egy büdös fillér jövedéki adót nem fizetek nekik, ami évi 360.000 Ft után nem csekély. De, hát én így lázadok.

Nos, de kanyarodjak vissza kis táblázatomhoz. A nagyon döbbenetes, hogy az élelmiszerek átlag ára 40%-al emelkedett. Durva, hisz nem egyszerre, hanem folyamatában emelkednek az árak. Mondhatni, hogy a világpiaci árak miatt emelkednek az árak. Ez egy picit sántít, és ezt benyalja az aki ki sem mozdul az országból. Nem szeretnék senki lelkébe lépni, de Európa egyik legdrágább országa vagyunk (arányosítva) az alapvető élelmiszerek terén. A tej Ausztriában (nem a szar TESCO-s ami listámba is szerepel, hanem igazi tej) 1 - 1,2 EURO (hála mai árfolyamnak 340-360Ft), míg nálunk az a minőség 389Ft. A sajt és sok felvágott ára is olcsóbb!!! De, hogy tökön szúrhassa magát a magyar ehhez társul az 1500-2400EUR fizetés. Ha csak az 1500EUR-t nézzük, akkor 472.000HUF (nettó). Szóval nem szeretném, ha valamelyik okos politikus a sógorok áraival kezdene példálódzni, mert nem érdemes keverni a szezont a fazonnal.

Az üzemanyag árral se példálózzon senki, mert kb. azonos az árfekvés, de ugye bevételi oldal a mi átlagunk felett van, úgy 250%-al.

Az üzemanyag ára az amit szeret a kormány hárítani, mondván, hogy azt a piac határozza meg. Ez 70%-ban igaz. A kőolaj világpiaci árának befolyásolására nincs hatása kormányunknak, de azért ott is van jövedéki adó. Méghozzá tetemes. Minden eladott liter üzemanyag (ami mint kőolaj Oroszországból érkezik) 100Ft az Oroszoké, 200Ft a Magyar Államé. vagyis a 420Ft-os üzemanyagárból átlagosan 300Ft vagyis a kétharmada jövedéki adó. Kell ezt tovább magyarázni?

Aztán van még útdíj, környezetvédelmi díj. Szóval van vagy 120-150 adóteher a hétköznapjainkban. Erről azonban nem beszélünk.

A rezsicsökkentés nagyon hasznos dolog, de sántít. Ahogy Fleto mondaná „Nem kicsit. Nagyon”. 2010-ben (január) „A” besorolás szerint 87Ft/km3, ami 2012-re megugrott 136Ft/km3-re. Vicces mi a 10% rezsicsökkentés, vagy egyszerűen nem értenek a matekhoz. Szóval ne ragozzuk, mert a gázszámla nem hazudik (persze a kormány sem). Ugyanis 2010-2012 között 56,32% lett drágább. Na, ebből most le kell venni 10%-ot vagyis 122,40. Ami 2010-hez képest 40%-kal több. Na akkor ezt kipipálhatjuk.

Az áram ára bonyolultabb (nekem) ott ugyan is van egy nagy ugrás, hisz 2005-2010 között közel 65%-al nőtt az ára. Aztán lett egy mérséklés, de a szolgáltatói oldalon eddig sose látott kifejezések és díjtételek jelentek meg. Bár papíron csökkent az ár, még is azonos fogyasztás mellett éves átlagban nem változott a díj. Még nem sikerült megfejteni, hogy mitől van ez az anomália, így aztán ezzel nem ostorozok.

Csatornázási díjak. 2010-ben bruttó 340,25Ft/m3 volt, ami 23,73Ft/m3 vízátterhelési díjat is tartalmazott. Senki ne kérdezze, hogy az mi a szar. A lényeg, hogy ez 2013-ban lecsökkent 5,08Ft-ra! Azért az már nem semmi, hisz 23,73-ról 5,08-ra lemenni már – pestiesen szólva – emberes. Csak ezek után akkor – rezsicsökkentéssel együtt – mitől lett bruttó 423,67Ft/m3. Csókolom, de ez 10% rezsicsökkentés mellett is 24,51% emelkedést jelentett.

A jövedelmek NEM emelkedtek, még akkor sem, ha a politikusok azt szeretnék látatni. Egy-két adószakértőt megkérdeztem (nem akarok mindenhez érteni), és úgy fogalmaztak, hogy az adókedvezmények és az adóterhek aránya nem szignifikáns pozitív irányba, vagyis nem mindenkinek maradt több a zsebébe. Az új tényezők bevezetésével ugyan csökkentek – hangsúlyozom – bizonyos esetben az adóterhek, de a 25%-ről 27%-ra emelt ÁFA jócskán pluszossá teszi költségvetést. Akkor ugye kijelenthető, hogy parasztvakítás volt a rezsicsökkentés és az adókönnyítés.

A jövőt nem láthatom, illetve nem vagyok vevő rá. A baloldal lejáratta magát és bebizonyította, hogy totálisan alkalmatlan a kormányzásra. Nyolc év baloldal kormányzás alatt mélyrepülésbe került az ország.

A jobboldal jobb? Az elmúlt négy év alapján nem. Csináltak egy nagy lufit ami tele van valójában szarral. Hogy mikor fog kilukadni? Jó kérdés, de talán 2-3 éven belül. A kérdés, hogy kinek az arcába robban…. szóval lehet itt melleket döngetni, és hangosan kiabálni, hogy így meg úgy, de nincs értelme. Csak üres szavak. Se a baloldal, se ez a jobb oldal (aminek már semmi köze sincs az eredeti fideszhez) nem alkalmas az ország irányítására. Ami nem lenne gond, de sajnos másik párt sem. A jobbik alapból képtelen lenne demokratikusan irányítani (igaz erre már a fidesz sem képes). A többi himi-humi párt, pedig erőtlen és programtalan. Magyarország jövője megpecsételődött. nincs valódi alternatíva, hanem választani kell a szar, még szarabb és legszarabb között… Április 6.-án arról dönt a nép – az isten adta nép – hogy mennyire nem akarja a jelenlegi kormányt. Szóval nem az a kérdés, hogy felhatalmazást kap-e egy politikai párt a kormányzásra, hanem, hogy a népesség hány százaléka megy el szavazni és azok hány százaléka nem akarja a regnáló kormányt. Bár, halkan kell megjegyeznem sok lehetőség nincs.

Magyarország jobban teljesít! De mibe is???  Összegezve, ez a fidesz baloldalibb mint a Horn-kormány volt és „barátibb” és „komásabb” mint a Kádári éra. Talán egy nap Thürmer Gyulával fog parádézni Orbán Viktor? Én nagyon nem szeretném, de hát én csak egy vagyok… 

12 komment

Címkék: politika fidesz kormány Orbán Viktor választások 2014 fidesz-svindli

A bejegyzés trackback címe:

https://vandoor.blog.hu/api/trackback/id/tr875884154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuggernyúzó 2014.03.29. 15:24:01

Ennek a baloldali meg jobboldalinak semmi értelme. Mindegyik herepárti. Az alapprobléma a demokrácia, Mo-n 2-3 millió felnőtt az, aki letesz valamit az asztalra, a maradék 5-6 millió meg demokratikusan fosztogatja ezeket. Itt a nyugger az érték, a gyerek az teher. Bóvliktor megmondta, az átlagfizetés 500 Euro, az átlagnyugdíj 350. De az átlagfizetésből fel kell nevelni egy gyereket, vagyis, a nyugger jobban él, mint, az aki gyereket nevel vagy a gyereke. Ennek a buta magyar társadalomnak van még maximum 3 évtizede, utána lesz itt egy lumpen-cigány-öreg massza.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.29. 15:55:56

Hát persze hogy hazudik a posztíró:

www.nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/uzemanyag/uzemanyagarak/benzinar_2010eves.html

2010. május 1-je és május 31-e között alkalmazható üzemanyagárak:
ESZ-95 ólmozatlan motorbenzin 335 Ft/l Gázolaj 310 Ft/l
Nem pedig 299 és 286.

Ahogy a többi árban is kamuzik.
Az elektromos áram ára 200%-al nőtt a gáz ára 300%-al nőtt a szocik alatt.

A Fidesz alatt a rezsi csökkent és ez nagyon fáj az MSZP csicska poszternek.
Ezért hazudozik.

Dzsano 2014.03.29. 16:24:33

Tegyük hozzá az évenként akár többszöri nyugdíjemelést az %-ban mennyi, és másik oldalra azt, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselők több, mint 7 éve nem kaptak béremelést.

csak egy néző 2014.03.29. 17:08:18

VanDooRock
Így igaz, tudod nekem erről mindig ez a vicc jut eszembe.

"Elfoglaltuk az erdőt .... a németek kizavartak minket az erdőből .... kizavartuk a németeket az erdőből .... a németek kizavartak minket az erdőből .... megint kizavartuk a németeket az erdőből .... ma hazajött az erdész mindenkit kizavart a pi...ba az erdőből."

Már csak egy erdész kellene.

Agónia 2014.03.29. 17:31:14

Tulajdonképpen össze lehet hasonlítani az árakat és a béreket, de egy dolgot érdemes lenne kivesézni.
Mégpedig azt, hogy a multinál dolgozó gályarab uszkve 300 eurós fizetésért azonos áron árulja a termékeket, mint kb. 250 km-rel arrébb. A pláne, hogyha van olyan szerencséje, hogy ugyanezen multi 250 km-rel arrébb lévő üzletében árulja az 1 eurós hamburgert, vagy olajat, vagy akármit, akkor ő is örömmel veszi fel az 1500 eurós fizetést. Kérdem én, hova tűnik a különbség, mert ezek alapvetően nem azok a munkahelyteremtő beruházások, amelyek kivonulnak az olcsó munkaerő elvesztése miatt, hanem főleg kereskedelmi cégek, melyek azonos áron kívánják teríteni a néha nem is azonos minőségű árujukat, azonos haszonkulccsal.

Orván Biktor 2014.03.29. 17:35:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"A Fidesz alatt a rezsi csökkent és ez nagyon fáj az MSZP csicska poszternek.
Ezért hazudozik." Úgy beszélsz a rezsicsökkentésről mintha maga lenne a messiás. Jó hogy van, de erre nem lehet egy országot építeni.

VanDooRock 2014.03.29. 17:35:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
kedves kommentelő.
1. A NAV elszámolási árai nem azonosak a benzinkútnál szabott árakhoz. A NAV átlag árakkal dolgozik. Ha hiszi, ha nem, hetente változnak az üzemanyag árai. A NAV, pedig nem módosítja hetente. Egyébként részben van igazság, hisz 2010. január - március időszakban 299 és 315 között ingadozott az üzemanyag ára... lehet így is nézni persze. Benzinkút függő. A NAV listája egy egységesített elszámolási lista. A tankolásnál meg azt kell fizetni amit a "kutas" mond. Ezen így kár vitatkozni. Szerintem idén az üzemanyagárak még alaposan emelkedni fognak.
2. nem tudok vitatkozni olyannal aki olvas, de nem érti. Ha Ön azt vette le, hogy MSZP-s csicska vagyok akkor nincs miről vitázni De annak örülök, hogy legalább beleolvasott a blogba. Hozzászólását köszönöm.

VanDooRock 2014.03.29. 17:44:12

Ma voltam a piacon és ismét van 298-ért Citrom! (volt 445 és 480-ért is, de csökkent a citrom ára) Örvendjünk! :)
Sertéscombot, pedig (akcióba) 1070Ft-ért tudtam venni :)
Paradicsomot viszont 368 alatt nem láttam :(

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.29. 17:52:24

@VanDooRock:

A választás 2010 ápr 25-én volt.
Ekkor a benzin átlagára 335 FT volt a gázolaj 310.
Nem pedig annyit amit hazudtál.
Mint ahogyan a többi ár is hazugság.

Ezért nem osztottad meg a forrást, ahonnan szedted az árakat, mert nincs ilyen.
Hasraütéssel hazudsz, hogy igazold azt amit utólag belemagyrázol.

Ennyi.
Szívesen.

gurigapapa 2014.03.29. 18:06:24

Tudom, hogy nem lényegi része a posztnak, de az étolaj hol 459 Ft? Szinte bárhol kapsz 300 alatt, de még a Vénusz sincs ennyi, max. a drágább helyeken.

WildBear 2014.03.29. 18:07:26

@nyuggernyúzó: "Mo-n 2-3 millió felnőtt az, aki letesz valamit az asztalra, a maradék 5-6 millió meg demokratikusan fosztogatja ezeket. Itt a nyugger az érték, a gyerek az teher. Bóvliktor megmondta, az átlagfizetés 500 Euro, az átlagnyugdíj 350. De az átlagfizetésből fel kell nevelni egy gyereket, vagyis, a nyugger jobban él, mint, az aki gyereket nevel vagy a gyereke."

ITT A LÉNYEG !!

VanDooRock 2014.03.29. 19:02:46

@gurigapapa:
bevasarlas.tesco.hu/hu-HU/Product/BrowseProducts?taxonomyId=Cat00000488
akció nélkül a TESCO-ban 439
de ha jobb minőséget szeretnél: akkor 499 és ez még nem oliva olaj :)
köszönöm észrevételed.
süti beállítások módosítása